Nyújtsd a kezed, félek, hogy két Világ közt elveszítlek majd, Úgy ölelj, hogy érezd, az álmod Itt bent új virágot hajt!

Kapcsolódó idézetek

1. Én várlak majd a túlvilágon, onnan figyelem léptedet. Álmodban és a valóságban, örökké fogom két kezed! Aranyosi Ervin
2. Átölellek... két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba. Csitáry-Hock Tamás
3. Legyen az egy az az álom, amiért küzdesz és itt vagy a világon! Legyen a kettő az érzés, az a tûz, az a bánat és megértés! Hiába érzed az álmod, vérzik a világod! Kell még valami más. Legyen a tett ma a három! A te világod most vár rád, nem is gondolnád, három az egyben, és tiéd a valóság!
4. Emlékszem rá, mennyire más volt veled, Elrejtőzve a világ elől szorítottam meg finom kezed. Érzem, vénáimban lüktet még, és nem eresztem, míg élek, Álmaimban hozzám bújsz, csak nézz rám újra, kérlek! Children of Distance
5. Álmodj magadnak álmokat, Álmodj magadnak szárnyakat, Látod a távolt s a titkokat, Hallgasd a hangot, ahogy hívogat.
6. Ha véletlenek nincsenek, mondd, hogy lehetsz most újra velem? Úgy engedtél el, hogy közben végig fogtad még a kezem. Hát úgy ölelj, hogy higgyem el, egy másik élet jön ezután, És nyoma soha ne legyen, hogy veszni hagytál hajdanán! Zséda
7. Szorítsd a kezem még erősebben, Nehogy elszakítson ez a nagy világ.
8. Ember, a világ két kezedtől sír, egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt. A másik, tudod, bőven várhat rád, építsd a kertet hát tovább, s közben a Mindent jól vigyázd! Révész Sándor
9. A gondolataid betakarnak, és álmaimban táncolok veled, hogy visszatérjen a hajnal. (...) Az a baj, hogy anélkül lépek át egyik évszakból a másikba, hogy a karomba zárhatnálak, de továbbra is él bennem a remény. Consuelo de Saint-Exupéry
10. Ha köd ereszkedik le, ha dér szitál reád, ha ágyútûzben állsz, vagy végigver a vihar, te tárd ki a két karod, ölelésre tárd, mert hátha egyszer kisüt még a nap, valahonnan tán nyúl egy kéz feléd, hogy hidat verjen a parttalan folyón, mely elválasztja az embertől az embert.