Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad sorsunk keserû kortyait nyelem, rémült testem meg tud pihenni békítő testeden, s az éjjel szörnyei között lehelleted a védelem.

Kapcsolódó idézetek

1. Olyan jó hozzád dörgölődni a szomorúságommal, beleszédülni lelked melegébe s édesen szundikálni. Dsida Jenő
2. Miért hinnék tebenned? Egész mivoltom keserû, keserûen szeretlek, mert másképp nem tudok. Gyanakszom. Éjjelente, ha alszol, feléd dőlök, szimatolom gyanútlan, alvó arcod. Mi van mögötte? Meddig állsz még, meddig várod, hogy testemet átdobjam, légtornász, naponta feléd e szörnyû föld felett? Ma még elkaptál. Tegnap is, ha szálltam. Nő-e benned, érik-e már a pillanat, amely zuhanni enged? Szabó Magda
3. Az én fájdalmam enyhül, hogyha melletted lehetek. Begyógyítod a sebeket, amiket ejtettek rajtam.
4. Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt s a mindenséget. József Attila
5. Egy keserû csók ég ajkaimon, mert veled vagyok tiltott bûnös hajnalokon, s hazudom, hogy a másiknak ez úgysem fáj, hogy benned s bennem ébredt egy új vágy, s veled élem át egy másik arcom.
6. Lassú kortyokban nyelném újra és újra drága lényed mámorító közelséged soha meg nem unnám veled a létezés szégyenét elviselni megtanulnám de fogytán már időnk otthonunk és vesztőhelyünk ez a sivár kietlen terep ne sírj te gyönyörûséges ne fordítsd el a fejed öleljük inkább át egymást vacogva hideglelősen ameddig csak lehet.
7. Oly jólesik beléd veszteni magamat: egész tested körülömöl és én boldogan nyargalok szét lobogó ereidben. Szabó Lőrinc
8. A félelem tán elcsitulna, ha fejem az öledbe hullna, ha csöndesítnél, símogatnál, éjjel-nappal velem maradnál és fülemhez szorítva szádat megsúgnád: a halál sem árthat! Rákos Sándor
9. A bánatom sírnám el - csak tenéked, hogy te szeress, hogy te is sírj miattam egy fülemülefüttyös alkonyatban tőrrel, csókokkal - csak hogy veled éljek. Federico García Lorca
10. Köszönet neked, mert (...) türelmes és nagylelkû voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott a testemnek, mikor fáztam az élet magányában. Márai Sándor