Ugrás a tartalomra
Olyan sok van, amit tudni akarok; olvasni akarok és tanulni akarok. Magam előtt látom a világ isteni színjátékát, az embereket és táncukat, és látom szépségét, a tengert és a pálmafákat, a napfelkeltét és a napnyugtát és a csillagos éjszakát. Minden összefolyik előttem, de sejtem már homályosan az összefüggést, és kimeríthetetlen gazdagságot látok magam előtt, látom mindennek titokzatosságát és különösségét, a részvétet és szeretetet, az Utat és az Utast, és végül talán - Istent.
Kapcsolódó idézetek
-
Főleg roppant tudásra vágyom,
mindent, mi van a nagyvilágon,
s van égben is, felfogni nyomban
a Tudományt s Természetet!
Johann Wolfgang von Goethe
-
És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen.
Carl Gustav Jung
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
Dean Ray Koontz
-
Eleinte nem tudtam rájönni, hogy miért vagyok, de most már azt hiszem, azért, hogy kikutassam ennek a csodálatos világnak a titkait, hogy boldog legyek és hálát adjak a Teremtőnek azért, mert létrehozta. Azt hiszem, még sokat kell tanulnom.
Mark Twain
-
Járom a magam útját. Szabad vagyok és boldog. Nyitott a világra. Igyekszem nap mint nap friss tekintettel felfedezni benne a csodát. És ezáltal haladok valami felé, ami más, ami lényegibb, igazabb.
Katona Klári
-
Nagyon sok célom, tervem és vágyam volt, de sokszor megtörtént, hogy teljes erővel küzdöttem értük, és mégis minden másképp alakult. (...) Megtanultam bízni abban, hogy az előttem álló, még ismeretlen útszakasz az egész utazás legszebb része lehet. Hogy a következő útelágazásnál ismét vár egy lehetőség, amelyet megragadva megérthetem, hogy mi az, ami valóban fontos, és ami boldoggá teszi az életemet.
-
Felfoghatom úgy az életet, hogy ki vagyok szolgáltatva a sorsnak, Istennek, a végzetnek vagy épp a vak véletlennek. Szinte mindegy, melyiknek, a végeredmény ugyanaz: rettegek, hogy mi vár rám holnap. Próbálkozhatok, hogy mindent erővel irányítsak, de hiába. Aki kapálózik a vízben, az elsüllyed. Aki felfekszik a hullámokra, azt viszont kiviszi a tenger a partra. Felfoghatom úgy is az életet, mint egy játékot. Állhatok úgy hozzá, hogy pont azt értékeljem legszebb dologként, ami a legnehezebb: hogy nem tudhatom, mit hoz a következő másodperc. Hozhat ugyan rosszat, de ugyanúgy hozhat jót is! És ez tulajdonképpen izgalmas. Ha valaki megtalálja ennek a szépségét, talán még arra is esélye van, hogy boldogan éljen.
Al Ghaoui Hesna
-
Mit akarok? Mi vagyok? Mit követelek a természettől? Minden ok rejtett, minden vég megbízhatatlan; minden forma végtelen, minden tartalom határos... érzem, hogy létezem, csak azért, hogy fékezhetetlen vágyakban felemésszem magam, hogy átadjam magam egy fantasztikus világ csábításainak, s azután érzéki varázsba ejtő játékai alatt megtévesztve összetörjek.
Liszt Ferenc
-
Láttam a napot lemenni olyan városok fölött, amelyekben minden talpalatnyi helyet az életért tolakodó, küzdő emberek töltöttek meg. Életet adtam. Szerelmes voltam. Minden képzeletet felülmúlóan megváltoztam. Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás (...), ami mindenre képes.
Joanne Harris
-
A világ telis-tele van lehetőségekkel. Elmehetsz valaki mellett, vagy megállhatsz megnézni, és ha megnézed, új világ tárulhat eléd. Bele lehet tanulni az emberekbe.
Piia Leino