Ugrás a tartalomra
Önmagunk elfogadása, ez készteti legjobbjainkat, hogy önmagukkal szembeszálljanak, de nyílt sisakkal, csel nélküli csatában. Ezért van az, hogy gyakran éppen ezek a felszabadultak térnek át a legszigorúbb vallásra.
Kapcsolódó idézetek
-
A legnehezebb harc, amit önmagunkkal kell megvívnunk. És nem szabad azt hinnünk, hogy ezt a harcot csak egyszer kell megvívni: újra és újra le kell győznünk önmagunkat.
Száraz Miklós György
-
A saját szebb és valódi arcunkért meg kell harcolni. Önmagunk fölfedezése a legnagyobb háborúsággal jár, s a legnagyobb áldozatot is követeli. És igazi társunk az, aki ebben segít.
Müller Péter
-
Az (...), hogy esélytelenül is felvesszük a harcot, olyan mélyreható változásokat idézhet elő bennünk, amelyeket legtöbbször nem méltányolunk kellőképpen: kapukat nyit meg előttünk, kiszélesíti a látókörünket, felnyitja a szemünket, és lehetővé teszi azt, ami addig elképzelhetetlennek tûnt.
Malcolm Gladwell
-
Nem az-e a legnagyobb akadálya a szabadulásnak, hogy elsőnek mi magunk ítéljük el önmagunkat? Azzal kell hát kezdeni, hogy az ítéletet, megkülönböztetés nélkül, mindenkire kiterjesszük, mert így máris felhígítottuk.
Albert Camus
-
Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk - amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes. Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie.
-
Legyőzni önmagunkat, barátom, minden győzelem között az első és a legszebb, viszont gyengének bizonyulni önmagunkkal szemben minden vereség között a legrútabb és a leghitványabb. Ez pedig arra vall, hogy mindnyájunkban háború folyik önmagunk ellen.
Platón
-
Önmagunkkal vívni: a legszörnyûbb viadal; önmagunkon győzni: a legnagyobb diadal.
-
Bezárkózni, elcsendesedni, elnémulni, magunkba fordulni és abbahagyni a megérteni, tudni és tenni akarást. Az ellenállás teljes hiánya, egy önként választott remeteség, épp egy pillanattal azelőtt, hogy kompromisszumot kellene kötni a valósággal.
Roberto Saviano
-
Sokszor kívánjuk, hogy bárcsak jönne varázsütésre egy megoldás, ami minden problémán átsegít. De néha épp ezek a gondok és a küzdelmeink kényszerítenek bennünket arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal, időközben pedig jobban megismerjük magunkat, megerősödjünk, és meglássuk az életben az igazán értékes dolgokat. Így pedig új szemmel tekinthetünk a világra.
James Norbury
-
Sokan nem elég erősek, hogy vállalják a beállítottságukat, helyette akár egy életen át hazudnak és titkolóznak, miközben legszívesebben szembeköpnék magukat. Nincs mese: ha felvállaljuk magunkat, azért szenvedünk, ha nem, akkor meg azért.
Szurovecz Kitti