Ugrás a tartalomra
Önmagunk vallását, Istenünket tipornánk sárba, ha embertársainkat bántanánk más hitükért, hisz azok lelke is részét képezi Istenünknek.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt talán még el tudjuk fogadni, hogy Isten meg akar leckéztetni bennünket valamely, csak általa ismert okból kifolyólag, vagy olyan okokból (...), amelyeket nagyon is jól ismerünk. Azt viszont már sokkal nehezebb elfogadni, ha embertársaink nem törődnek velünk.
-
Attól még, hogy nem hiszünk a téglafalakban, ugyanúgy megsérülünk, ha fejjel rohanunk neki egynek. Aztán persze a valóságot átkozzuk, amiért létrehozta a falat.
Jordan B. Peterson
-
Ha összetörjük valakinek a szívét, azzal a sajátunkban ugyanakkora kárt teszünk.
Jodi Lynn Picoult
-
Nem elég a bûneinket az Isten előtt megbánni, az embertársaink előtt is meg kell.
Eperjes Károly
-
Erkölcsi kötelességünk segíteni egymáson, de úgy tûnik, hogy ez nem mindig mûködik. És ebben legjobban a vallást hibáztatom, amiatt, hogy megosztja az embereket.
Bryan Adams
-
A vallás tönkretette az embereket, mert Isten azt tanítja, hogy fojtsuk el a bennünk élő tigrist, és egy sereg rabszolgát csinál belőlünk, akik szégyellik ezt beismerni.
-
Mások hiúsága azért tûrhetetlen a számunkra, mert sérti a sajátunkat.
Francois de La Rochefoucauld
-
Ha gyûlölünk: egymásban önmagunkat
gyûlöljük, mert egy-test-egy-vér vagyunk!
Mécs László
-
Ha a mindennapjaink a másokkal való harcolással telnek el, akkor nemcsak Istent veszítjük el, hanem saját magunkat is. Kizárt dolog, hogy így boldogok legyünk.
Márfi Gyula
-
A lelkünk nélkül elveszítjük azt a részünket, mely isteni: Isten leheletét. A lélektelenek útja csakis kárhozatra vezet.