Örök hibám, hogy túl közel kerülök az emberekhez, mégis újra meg újra elkövetem. Ki nem állhatom a csöpögős filozofálgatást arról, mennyivel jobb megismerni a szerelmet, mint soha nem találkozni vele.

Kapcsolódó idézetek

1. El se tudom képzelni nélküled az életemet. Magam előtt is rejtély, hogy jutottam el idáig, de nagyon sok minden, ami lejátszódik bennünk, örök rejtély marad számunkra. Jobb, ha az ember nem sokat gondolkodik ezeken a dolgokon, hanem egyszerûen tudomásul veszi őket. Hiábavaló itt minden gondolkodás. Senkinek se tudnám megmagyarázni, miért szerettem beléd.
2. Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tûnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyûlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.
3. Mindig úgy gondoltam, hogy az ember sosem tévedhet el igazán, ha tudja, mi van a szívében. Most mégis attól félek, hogy eltévedek, ha nem tudom meg, mi van a tiédben. Cassandra Clare
4. Néha a szerelem teljességgel érthetetlen. De nem baj. Sokkal jobb szeretni és szeretve lenni, mint azzal kínlódni, hogy megfejtsük ezt az érzelmet.
5. Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha. Wass Albert
6. Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
7. Nagy hiba a kapcsolatokban, hogy nem beszélgetnek az emberek. Nem beszélgetünk, nem merjük elmondani a dolgainkat, attól félünk, hogy akkor nem szeret a másik. Merthogy valójában nem mutatjuk meg magunkat. Egyfajta kép él rólunk a másikban, amit ő képzel rólunk, s annak a képnek öntudatlanul akarunk megfelelni. Ugyanúgy ő is próbál nekünk megfelelni. És nem tudjuk, hogy a másik mennyire emberi, nem ismerjük, mennyire esendő.
8. Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. Murakami Haruki
9. A legtöbben közülünk soha nem tanulnak meg igazán szeretni. Eljátsszuk a szeretetet, utánozzuk a szerelmeseket. Meglepő tehát, hogy oly sokan közülünk majd belehalnak a magányba, idegesnek és üresnek érzik magukat, még a látszólag közeli kapcsolatokban is, és szüntelenül keresnek valamit, ami szerintük ott van valahol, csak meg kell találni. Leo Buscaglia
10. Az a benyomásom támadt, hogy szívesebben sóvárogsz valaki után, akit úgysem kaphatsz meg soha, minthogy olyasvalakivel legyél, akit viszont igen. Cassandra Clare