Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ostobaság volna tudatosan szabályoznom azt, amire tudat alatt gondolok. Ha ilyet tennék, akkor valami olyasmit is elveszítenék magamból, amit amúgy jónak tartok.

Kanehara Hitomi
👴 Após 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nekem az számít, amit az adott napon szeretnék, ami a prioritás, nem pedig az, amit tennem kellene, vagy ami helyes vagy helytelen. A fegyelem, az önuralom vagy a tiltás gondolatától úgy érzem, hogy irányítanak, ettől feszült leszek, és hajlamos vagyok lázadni, még akkor is, ha ezzel éppen azt szabotálom, ami jót tenne nekem.
  2. Általában azt vallom, hogy az életben érdemes tudatosabbnak lenni. Azonban tudni kell a tudatosságot egy picit elengedni, hogy csak úgy történhessenek a dolgok.
  3. Azt hiszem, fogalmam sincs, hogy mit csinálok, pedig szeretném tudni. Tudatában szeretnék lenni a gondolataimnak, és annak, hogy miért pont ezeket gondolom. Tudni szeretném, hogy miért csinálom azt, amit csinálok, kézben szeretném tartani a tetteimet. Tudatában szeretnék lenni érzelmeimnek, és ki is szeretném tudni fejezni azokat. Cselekednem kell. Hosszú listákat írhatnék azokról a dolgokról, amelyeket meg kellene változtatnom magamban annak érdekében, hogy jobb emberré, jobban mûködő emberi lénnyé válhassak. Tisztában vagyok ezzel, csak azt nem tudom, hogy valósítsam meg.
  4. Ha az ember kilép önmagából, az nem mindig jó. Ha magasztosabb érzéseinél az ember rögtön azt kutatja: te, ezt most miért teszed, az biztosan nagy veszteség. Simonyi Károly
  5. Nincs rosszabb annál, mint amikor bizonytalan vagy, mert olyankor azon gondolkodsz, mit kellene tenned, ahelyett, hogy egyszerûen végigvinnéd... Légy önmagad, vagy a megfelelő pillanatban, töprengéssel vesztegeted majd el az idődet, ahelyett, hogy megcselekednéd, amiért ott vagy!
  6. Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, könnyen negatív gondolati spirálba kerülhetünk. Ez egy elkerülő tudatállapot, amikor nem tetszik a helyzet, és azt akarjuk, hogy másképp legyen. (...) Nem könnyû elengedni valamit, amiről úgy érezzük, hogy boldogtalanná tesz bennünket, de lehetséges - tulajdonképpen mi "tartjuk életben" a szenvedést gondolatainkkal és cselekedeteinkkel.
  7. Ostobaság bármit venni, ha nem engedheted meg magadnak, de csak egy fokkal bölcsebb megvenni valamit csak azért, mert megengedheted magadnak. Csernok Miklós
  8. Ostobaság megpróbálni a kezünkben tartani a világot, s egy teljességgel hamis biztonságban hinni, mert aki így él, azt felkészületlenül érik az élet viszontagságai. Paulo Coelho
  9. Nem szeretem feloldani a gátlásaimat. Ha egyszer el akarom veszíteni az önkontrollom, ellenőrizni akarom, hogy mennyire is veszítem el. Laurell Kaye Hamilton
  10. Sokakat láttam, akik ösztönösen cselekedtek. Ami szerintem rossz. Az ösztönös cselekvéssel megadjuk magunkat a gyengeségeknek és az érzelmeknek. Mindig a megfontolt gondolkodás, a tervezés, a mentális építkezés a legjobb. Ruta Sepetys
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat