Ugrás a tartalomra
Ott, ahol a szenvedés meghaladja az emberi ellenállás erejét, hol az élet idegét támadja meg és pusztulással fenyeget, miként a vérzés önmagát zárja el, a lélek is közömbösíti a túl nagy gyötrelmeket.
Kapcsolódó idézetek
-
A nagy szenvedések átgyúrják az embert. Néha a pusztulás felé, a meghalás felé, megtörténhet azonban, hogy a szenvedés kisüti az addigi lényünket, és megváltozunk általa.
-
Van, hogy az ember lelkének bádogserlegébe több rettegés már nem fér bele, s akkor hirtelen túlcsordul a fájdalom. Amikor ez bekövetkezik, vagy őrület szállja meg az illetőt, vagy hirtelen akkora nyugalom keríti hatalmába, amit addig elképzelni sem tudott.
Böszörményi Gyula
-
Van, hogy az ember lelkének bádogserlegébe több rettegés már nem fér bele, s akkor hirtelen túlcsordul a fájdalom. Amikor ez bekövetkezik, vagy őrület szállja meg az illetőt, vagy hirtelen akkora nyugalom keríti hatalmába, amit addig elképzelni sem tudott.
Böszörményi Gyula
-
Tény, hogy a szenvedés élesíti a szellemet. De ha túlságosan élesíti, az ember belepusztul!
-
Vannak olyan órák, mikor a test vagy a lélek fájdalma meghaladja a szív tûrőképességét.
Steven Pressfield
-
Ahol egy szív megbocsát,
Ott ég és föld, minden beleremeg,
Rohannak a testet átszövő, lüktető vérerek.
Elhagyni még nem tudod,
Szeretni már végképp nem mered.
Kowalsky meg a Vega
-
A lélek fájdalma nem lehet oly erős, hogy ne találna valamilyen reményre a testben. Ha jobb reményre nem talál, akkor abban mindig megkapaszkodhatik, hogy önkezével veszi végét a testi létezésnek, s ez majd a lelki szenvedés végét jelenti. A testi fájdalomban a bennünket megillető helyre kerülünk a világegyetemben: a forrón pihegő lélek érezheti, milyen fagyosak és lelketlenek vele szemben a mindenek.
Nádas Péter
-
A szenvedés valahogyan ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint a sors és a halál. Bajtól és haláltól válik az emberi lét teljes egésszé.
Viktor Emil Frankl
-
Az ember csak véges szenvedést képes elviselni, mielőtt úgy kezdené érezni, hogy a túlélésért vívott küzdelem túl nagy erőfeszítés.
Jeff VanderMeer
-
A szenvedés olyan állapot, amelyben az ember mindenkitől eltávolodik. Egyedül van. Ha kézbe vesszük a szenvedésünket, egészen úrrá leszünk rajta, és kijövünk belőle úgy, hogy kihozunk magunkkal valamit: ez győzelem, ennek van értelme. Nem üres kézzel jönni ki belőle... hiszen máskülönben minek járnánk meg a poklot?
Szvetlana Alekszijevics