Ugrás a tartalomra
Óvakodj attól, hogy a sok író és a mindenféle könyv olvasása ne okozzon lelki nyugtalanságot és bizonytalanságot a fejedben. Értelmünket kizárólag csak a kétségtelenül arra érdemes írókkal tápláljuk, ha valami hasznosat akarunk. Túlságosan sok könyv eltereli a gondolatot. Ezért ha valaha is vágyad ébred ideiglenesen másfajta mûhöz, ne felejts el ismét visszatérni az előbbihez.
Kapcsolódó idézetek
-
A könyvek száma végtelen, a te éveid pedig végesek, s óráidat s napjaidat oly sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint az üres beszédû társalkodót, úgy kerüld a tartalmatlan könyvet. Sőt ne könnyen végy kezedbe oly mívet, mely a genie lángjegyét homlokán nem hordja; a nagy író mûvét pedig mély figyelemmel tanuld keresztül. Így az olvasásnak szentelt órák nem lesznek elveszve, mint azoknál, kik választás és cél nélkül ezer meg ezer köteteket forgatnak keresztül, vagy, hogy emlékezetöket terheljék, vagy jegyző könyveiket becs nélküli apróságokkal megtömjék, vagy unalmas pillanataikat megöldököljék. Az élet csak úgy éri célját, ha tetteknek szenteltetik.
Kölcsey Ferenc
-
A könyvek száma végtelen, a te éveid pedig végesek, s óráidat s napjaidat oly sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint az üres beszédû társalkodót, úgy kerüld a tartalmatlan könyvet. Sőt ne könnyen végy kezedbe oly mívet, mely a genie lángjegyét homlokán nem hordja; a nagy író mûvét pedig mély figyelemmel tanuld keresztül. Így az olvasásnak szentelt órák nem lesznek elveszve, mint azoknál, kik választás és cél nélkül ezer meg ezer köteteket forgatnak keresztül, vagy, hogy emlékezetöket terheljék, vagy jegyző könyveiket becs nélküli apróságokkal megtömjék, vagy unalmas pillanataikat megöldököljék. Az élet csak úgy éri célját, ha tetteknek szenteltetik.
Kölcsey Ferenc
-
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. Meghatározott tárgykörben mozgó olvasás haszonnal jár, az ide-oda kapkodás csak szórakoztat. Aki el akarja érni kitûzött célját, csak egy úton haladjon, s ne kóboroljon sokfelé, mert az nem haladás, hanem tévelygés...
Lucius Annaeus Seneca
-
Nem elég olvasni. Újraolvasni - az összes tanácsadók szerint - fontosabb. S nem csak a könyvet kell újraolvasni, melynek emléke halványodik, vagy melyet első olvasásra nem értettünk meg tökéletesen: a mondatot is újra kell olvasni, a főnevet, igét és jelzőt is, mely végzetesen meghatároz a könyvben valamit. Mit akar egy könyv? Megértetni magát. De az ilyesmi lassan megy, majdnem olyan lassan és bonyolultan, mint az életben.
Márai Sándor
-
Az olvasásnak és elmélkedésnek szorosan össze kell köttetniök, mert a csupa olvasás nem hatol be az elmébe, valamint figyelmeseknek kell lennünk, mikor olvasunk, úgy elmélkednünk is kell róla, miért mondódik valami, miért így, miért másképpen? Ezek nélkül, amiket olvasunk, nem értjük meg egészen vagy eléggé, s minthogy nincs gyökér, nem lesz gyümölcs.
Gerardus Vossius
-
Csak akkor olvassunk, ha saját gondolataink forrása elapadt; ami a legjobb fejekben is gyakran megtörténhetik. Azért, hogy egy könyvet a kezünkbe vehessünk, elûzni saját, őseredeti gondolatainkat - vétkezés.
Arthur Schopenhauer
-
A jó könyv kikapcsol, felszabadítja a lelket, egy másik világot nyit meg az olvasó számára. De csak az igazán jó írók képesek hitelesen ábrázolni a személyiséget, csak ők tudják mások számára közvetíteni, átélhetővé tenni a szereplők finom lelki rezdüléseit.
Mécs Károly
-
A könyv nem arra való, hogy sugalmával elménket megfossza az önálló gondolkodástól. Nem szabad megengednünk, hogy a könyv lelkünknek olyan csapóajtaja legyen, amelyen át énünk kiessék önmagából: meg kell vele szemben őriznünk önállóságunkat és eredetiségünket.
Kornis Gyula
-
Minden irányból remek tanácsokat kapunk, hogyan javítsuk az életünket: keressünk értelmes munkát, végezzük el ezt a nagyszerû edzést, menjünk ki a természetbe, kezdjünk el egy hobbit, csatlakozzunk egy klubhoz, járuljunk hozzá egy jótékony ügyhöz, tanuljunk új készségeket, szórakozzunk a barátainkkal és így tovább. És mindezek a tevékenységek mélyen kielégítőek lehetnek, ha azért végezzük őket, mert valóban fontosak és értelmesek számunkra. De ha ezeket a tevékenységeket elsősorban azért végezzük, hogy elmeneküljünk a kellemetlen gondolatok és érzések elől, akkor jó eséllyel nem lesznek túl kifizetődőek. Miért nem? Mert nehéz élvezni azt, amit csinálunk, miközben keményen próbálunk elmenekülni valami elől, ami fenyeget.
Russ Harris
-
Könyv és élet természetszerûen kiegészítik egymást a könyvet jobban értem az életben való forgás és szemlélet alapján, s az élet körülöttem zajló áramát pedig a könyv alapján. Mind a kettőre szükség van. Az, aki folyton csak olvas, lassanként nem a dolgokban, hanem csak ezek sápadt fogalmaiban s másodlagos képeiben tud gondolkodni.
Kornis Gyula