Ugrás a tartalomra
Rájöttem, hogy a legtöbb boldogtalan ember, nők is, férfiak is hajlamosak az egocentrizmusra, s amikor valaki együtt érző érdeklődést tanúsít irántuk, mindig többet és többet akarnak. Rászoknak az együttérzésre, és zokon veszik, ha másnak is jut belőle.
Kapcsolódó idézetek
-
A boldogtalan emberek a leginkább egoisták, antiszociálisak, mert hajlamosak csak magukkal foglalkozni, bezárkózni, búslakodni, sőt ellenségessé válni. A fájdalom miatt túlságosan önmagára koncentrál az ember. Ez azt jelenti, hogy a boldogság megteremtéséből nem csak te húzol hasznot, hanem a családod, és tágabb értelemben a társadalom is, hiszen nem reménykedhetünk abban, hogy a világ egy jobb és boldogabb hely lesz, ha nem törekszünk erre a saját életünkben.
Bagdi Bella
-
A boldogtalan ember egoista, dühös, igazságtalan, kegyetlen, és még az ostobánál is kevésbé hajlamos embertársai megértésére. A szerencsétlenség nem fûzi össze, hanem elválasztja egymástól az embereket, még ott is, ahol a hasonló fájdalom összekötő kapocsként szerepelhetne.
Anton Pavlovics Csehov
-
Akik az önfeláldozó szeretetre hajlamosak, mindig büszkék szeretetükre, igényesek, féltékenyek, bizalmatlanok, de a szeretetük tárgyát szeretik veszélyben látni, hogy megszabadítsák tőle.
Lev Tolsztoj
-
A legtöbb sikeres ember boldogtalan. De éppen ezért vannak sikereik - kénytelenek mindig abból meríteni önbizalmat, hogy elérnek valamit, amire a világ felfigyel.
Agatha Christie
-
Azt vettem észre, hogy akik "lista" szerint alakítják a mindennapjaikat, azok folyton elégedetlenek, és ezáltal boldogtalanok is, ugyanis állandóan azon kattognak, mi nem jött úgy össze, ahogy várták, és nem annak örülnek, amit már elértek. Sajnos az ember gyarló és ünnepel, ha sikerült valami, ha viszont kudarcot vall, akkor elkeseredik. Ahelyett, hogy építő jelleggel fogná fel és abból is tanulna.
-
Az emberek irigysége mutatja, hogy mennyire boldogtalanoknak érzik magukat; mások tetteire irányuló folytonos figyelmük pedig jele annak, hogy mennyire unatkoznak.
Arthur Schopenhauer
-
Minél boldogabbak lehetnének az emberek, annál boldogtalanabbak.
Paulo Coelho
-
Az emberek nagy része azért szerencsétlen, mert nem magától, hanem másoktól kíván tökéletességet, és az emberi gyarlóságokat, magán kívül, senkinek sem bocsátja meg.
Eötvös József
-
Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.
-
Gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos embereket neurotikussá tesz, ha beérik az élet kérdéseire kapott nem kielégítő vagy helytelen válasszal. Amire vágynak: állás, házasság, reputáció, meg külső siker és pénz, de boldogtalanok és neurotikusak maradnak akkor is, ha elérték mindazt, amire vágytak. Az ilyen emberek többnyire egyfajta szellemi nyomorúságban vergődnek. Életüknek nincs elegendő tartalma, nincs értelme. Amint sikerül szélesebb körû személyiséggé fejlődniük, megszûnik a neurózisuk is. A fejlődés gondolatának ezért kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottam.
Carl Gustav Jung