Régebben sokkal közelebb volt az emberekhez a születés, a halál, a közösség együtt élte meg az ilyesmit. Ezek a dolgok mostanra eltávolodtak tőlünk, és olyan, mintha nem is kéne, hogy az életünk része legyen. Tudnunk kell elfogadni, és közelebb engedni magunkhoz az elmúlást, még ha ez a kicsit önző, individualista társadalom úgy is viselkedik, mintha sosem kéne meghalnia. Mintha a vagyonfelhalmozás is arról szólna, hogy sose halok meg.

Kapcsolódó idézetek

1. Fokozatosan távolodunk önmagunktól és másoktól. Mintha egész életünk arról szólna, milyen messzire tudunk jutni egymástól, és nem arról, milyen közel kerülhetünk a másikhoz. Leo Buscaglia
2. Ez a világ, azt hiszem, nem az igazi otthonunk, és minél inkább törekszünk arra, hogy otthonunknak tekintsük, annál nehezebb lesz elszakadni tőle. Mert egyszer el kell szakadnunk tőle. Csak mintha nem gondolnánk igazán soha erre az elszakadásra. Úgy teszünk, mintha nem lenne halál. Győrffy Ákos
3. Úgy gondolunk a halálra, mint olyasvalamire, ami másokkal történik meg, nem pedig velünk. A haldoklók izolálása csak megerősíti ezt a téveszmét. Ellentétben a múlttal, amikor még szembesültünk a közvetlen környezetünkben haldoklókkal, manapság az emberek gyakran idősotthonokban és kórházakban halnak meg, másoktól elszigetelve. Ennek eredményeként a többségünk, különösképpen a fiatalok, úgy élik a mindennapjaikat, mintha halhatatlanok lennének. Venki Ramakrishnan
4. Mindannyian meghalunk, ez a sorsunk, az embereké. Tudjuk ezt, és mégis, a halállal szembesülve ragaszkodunk az élethez. Amikor magam is elérkezem a véghez, a lehető legkevesebb kötődésre fogok törekedni. Szeretném úgy elhagyni ezt a világot, hogy azt gondolhassam, jó életem volt. Shunmyo Masuno
5. Azt gondoljuk, hogy az élet a teljesítendő feladatokról, a szoros időbeosztásról és a sikerről szól. Sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a pénznek és az anyagi javaknak. (...) Ha meghalunk, a pénzünket vagy az anyagi javainkat nem tudjuk magunkkal vinni a mennyországba. Csak az emlékeket, és a szeretetet, amit földi életünk során gyûjtöttünk össze.
6. Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. Gyûjtünk először azért, hogy a hét sovány esztendőre meglegyünk. Gyûjtünk aztán, hogy bőségben éljünk, azután hogy gyermekeinknek ne kelljen dolgozniuk, s még azután is gyûjtünk, mert megszoktuk, mert a célt elfelejtettük. Már nem azért gyûjtünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy gyûjtsünk. És gyûjtünk, gyûjtünk: nincs semmi gondolatunk, semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyûjtés, a pénzszaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról. Gárdonyi Géza
7. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
8. Van valami, amin mindig csodálkozom; az, hogy értéket tulajdonítunk olyan emberek létezésének, akik a legkevésbé se érdekelnek bennünket. Úgy teszünk, mintha azt hinnők, az élet már önmagában valami becses valami. Holott a természet arra oktat bennünket, hogy semmi se hitványabb és semmibb. Azelőtt az emberek kevésbé szentimentáliskodtak. Mindenki végtelen becsesnek tartotta a saját életét, és semmiféle megbecsüléssel se viseltetett mások élete iránt. Ezzel közelebb jártak a természethez: arra születtünk, hogy felfaljuk egymást. Anatole France
9. Felnőtt emberként állandóan magunk mögé, a múltba nézünk, vagy a jövőért aggódunk. Egyetlen pillanatot nem élünk meg, ez a jelen. Pedig ez volna maga az élet.
10. Nem lenne jó hozzászokni ahhoz, hogy egyszerre csak van valaki, lett valaki, akivel naponta megoszthatok mindent (...). Ez veszélyes. Beleélni magamat valamibe, ami az összetartozás látszatát adja, csupán attól, hogy napi kapcsolatban vagyunk. Lángh Júlia