Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Remélem, hogy az egyenlőségért folytatott küzdelmet sosem a nemek közti háborúnak fogod felfogni. Hogy nem fogod azt gondolni, hogy egy nő nem érdemel ugyanannyi jogot, szabadságot vagy ugyanazért a munkáért annyi fizetést, mint te. Hogy nem fogod azt gondolni, hogy csak mert kiérdemelte a fent nevezetteket, ezért már nem is kell kinyitni neki az ajtót, ha lehetőséged van rá. Hogy tudsz majd egyszerre egyenrangú és úriember lenni.

Fredrik Backman
👵 Anyós 👨 Férfiak
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nők megbecsüléséért folytatott küzdelem nem hatalmi harc, hanem épp az ellenkezője. A hatalmi harcok befejezése azért, hogy együttmûködésben éljünk egymással, nem pedig egymás ellen vagy egymással szemben.
  2. Ha meg akarjuk változtatni a világot, nem szabad törődnünk azzal, hogy mások valószerûtlennek, észszerûtlennek vagy lehetetlennek tartják az ötleteinket. Ne feledjük: azokat, akik a rabszolgaság eltörléséért, a nők egyenjogúságáért, vagy az azonos nemûek házasságáért harcoltak, szintén őrültnek tartották egykor. Egészen addig, amíg a történelem igazat nem adott nekik. Rutger Bregman
  3. A nők egyenjogúsítását sokkal inkább abban látom, hogy biztosítjuk számukra az automata mosógépet, nem pedig abban, hogy a férfiaktól is megköveteljük, mossanak ugyanannyit és ugyanolyan jól...
  4. A férfinak és a nőnek nem egyenlőnek, hanem azonos méltóságúnak kell lennie.
  5. Tudom, hogy a feminizmus nem fog, és nem is képes megjavítani mindent. De hiszek a nők és a férfiak egyenjogúságában. Hiszek a nőknek a szüléssel kapcsolatos szabad döntési jogában, hiszek a mindenki számára elérhető, megfizethető és kötöttségektől mentes egészségügyi ellátásban. Hiszek abban, hogy ugyanazért az elvégzett munkáért a nőknek is ugyanakkora fizetés jár, mint a férfiaknak. A feminizmus egy választás, és ha egy nő nem akar feminista lenni, akkor joga van hozzá, hogy ne legyen az, habár én felelősséggel fogok harcolni az ő jogaikért is. Úgy hiszem, a feminizmus lényege épp az, hogy támogassuk a nőket a döntéseikben, még akkor is, ha mi magunk másként döntenénk. Roxane Gay
  6. Most már ideje, hogy a modern férfiak megértsék: mi, nők, szeretnénk, hogy egyenlőként kezeljenek minket, de csak akkor, amikor az nekünk jól esik. A modern nők függetlenségre való igényéből nem következik az, hogy fizetni akarunk a vacsora feléért, vagy, hogy nem akarjuk, hogy a férfiak előreengedjenek minket az ajtóban. Továbbra is van rá igényünk, hogy odafigyeljenek ránk, de mi akarjuk megszabni, hogyan.
  7. A szégyenkezésre természetesen szükség van, így kívánja meg az illem. És ezt várják el egy nőtől. Nekünk nőknek sok érzelmet kell megjátszanunk, amit valójában nem érzünk... azt viszont nem bírom elviselni, ha olyasmit kell mondanom, amiről egyértelmû, hogy másképpen gondolom. Mi értelme van ennek az alakoskodásnak? Ha a világ egy bizonyos módon bánik a nőkkel, felesleges megjátszani az ellenkezőjét. Nem, sosem szégyenkeztem. Egy csöppet sem. Sőt, minden jogom megvan, hogy büszke legyek mindarra, amit elértem... persze, ezt nem kürtölhetem szét ezekkel a szavakkal. Ki tudja, mit szólnának az emberek... George Bernard Shaw
  8. A nők felszabadulási harcában nem egy rabszolgalázadás, hanem az Élet megmentésének a kísérlete rejlik. Az Életé, melyet ők hoztak létre, és ezért fontosabb nekik, mint a férfiaknak. A nőnek az emberiség az életmûve. A létért a férfi számára ismeretlen erejû felelősséget és aggodalmat érez. Müller Péter
  9. A nő és a férfi párharcát soha ne lássad másként, mint reménytelen harcot, melyet a legkegyetlenebb önzés és a féktelen hiúság fûtenek. Márai Sándor
  10. Erős nőnek lenni nem azt jelenti: mindig, mindenáron mindenkit le kell nyomnod. (...) Lehetsz amazon, sőt, legyél az, ha érzed magadban az elhivatottságot. Ölts páncélt, eredj a harcmezőre, győzd le Árészt, a háború istenét, mentsd meg a világot a gonosztól, állj ki az igazadért! Fantasztikus, ha meg tudod tenni, vagy legalább megpróbálni. De, az isten szerelmére, nem kell, hogy mindig, minden helyzetben a tiéd legyen az utolsó szó, a leghangosabban csattanó poén, a legokosabb érv. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy játszd el a gyámolításra szoruló, klasszikus "gyenge nőt", csak azért, hogy a férfiak férfiasabbnak érezhessék magukat melletted. Egyszerûen csak merj veszíteni néha, aztán hagyd, hogy bekötözzék a sebeidet. D. Tóth Kriszta
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat