Ugrás a tartalomra
Ha meg akarjuk változtatni a világot, nem szabad törődnünk azzal, hogy mások valószerûtlennek, észszerûtlennek vagy lehetetlennek tartják az ötleteinket. Ne feledjük: azokat, akik a rabszolgaság eltörléséért, a nők egyenjogúságáért, vagy az azonos nemûek házasságáért harcoltak, szintén őrültnek tartották egykor. Egészen addig, amíg a történelem igazat nem adott nekik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az őrültekhez szólok. A különcökhöz. A lázadókhoz. A bajkeverőkhöz. Akik nem követték a többieket. Akik másképpen látták a dolgokat. Nem szerették a szabályokat és nem törődtek bele a változatlanságba. Idézheted őket, vitatkozhatsz velük, dicsőítheted vagy gyalázhatod őket, de egy dolog nem fog sikerülni, mellőzni őket, mert ők az új utunk, ők viszik előre az emberiséget. Egyesek őrülteknek látják őket, mi viszont zseninek, mert akik olyan őrültek, hogy azt hiszik, megválthatják a világot, meg is teszik.
-
Végig azt hittem, hogy a világ tettekkel megváltoztatható azzal, ha cselekszünk, ha küzdünk valamiért, de már nem tudom, hogy tényleg így van-e. Mi van, ha már azzal megváltoztatjuk, hogy jelen vagyunk? Ha kitartunk, mindegy hányszor mondják, hogy nem tartozunk ide? Ha hûek maradunk önmagunkhoz, bár próbálnak megszégyeníteni? Ha hiszünk magunkban, bár azt mondják, nagyon különbözünk? Ha mind belekapaszkodunk ebbe, ha egyikünk se hajlandó beállni a sorba, ha mind elég ideig álljuk a sarat, akkor talán a világ kénytelen lesz megváltozni.
-
A világ, azoknak a világa, akik azt hiszik, el lehet érni, hogy igazságosság legyen, mindenkire egyformán vonatkozó törvények, nemes célból történő fáradozás, méltóság, egyenesség, egyenjogúság a férfiak és nők között: ez csak azoknak a (...) világa, akik azt hiszik, át tudják verni saját magukat. És azokat is, akik körülöttük lebzselnek.
Roberto Saviano
-
Remélem, hogy az egyenlőségért folytatott küzdelmet sosem a nemek közti háborúnak fogod felfogni. Hogy nem fogod azt gondolni, hogy egy nő nem érdemel ugyanannyi jogot, szabadságot vagy ugyanazért a munkáért annyi fizetést, mint te. Hogy nem fogod azt gondolni, hogy csak mert kiérdemelte a fent nevezetteket, ezért már nem is kell kinyitni neki az ajtót, ha lehetőséged van rá. Hogy tudsz majd egyszerre egyenrangú és úriember lenni.
Fredrik Backman
-
Ma azokra emlékezünk, és azokat csodáljuk, akiket a maguk idejében kivételesnek, excentrikusnak, sőt őrültnek tartottak - azokat, akik nem változtak meg, amikor körülöttük fejre állt a világ.
Timothy D. Snyder
-
Az, hogy kisebbségben van, ha akár egymaga alkotja a kisebbséget, még nem jelenti azt, hogy őrült valaki. Van igazság, és van hazugság, s ha akár az egész világ ellenében is az igazsághoz ragaszkodunk, még nem vagyunk őrültek.
George Orwell
-
Vessenek meg, ítéljenek el, én nem akarok egyenjogú lenni, legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan azt manapság elképzelik és ahogyan annak idején a szüfrazsettek kitalálták. (...) Annak, akit kiválasztottam, akivel kölcsönösen kiválasztottuk egymást, akivel szövetkeztünk, legyek megfelelő partnere, segítsem mindenben. Úgy egészítsük ki egymást, hogy így alkossunk egyet. Ha egy nő nem elég egyenjogú azáltal, hogy kiszolgál, hogy együtt él, hogy szeret, intéz, csinál, nevel, szervez, tehát hogy a hátán viszi a családot, akkor felejtsük el, hogy van férfi és nő.
Kudlik Júlia
-
Értékeled, hogy vannak nem mindennapi férfiak és nők, és nem mindennapi pillanatok, amikor a történelem az ilyen emberek vállán nyugszik, hogy amit elképzelnek, valóra válhat, hogy legyen merszed álmodni. De ez nem zárja ki az állhatatos és kemény munkát, mert egyedül nem megy; és miközben értékeljük a személyek és események nagyságát, amelyek idáig juttattak, ne feledjük, hogy azok a rendkívüli emberek mennyi mindent feláldoztak ezért.
-
Mindenki a maga igazságát tartja az egyetlen igazságnak, és hiszi, hogy a másik téved. Gondolom, ez így van rendjén. Minden ember igazsága igazság, de nem önmagában, hanem a teljes igazság részeként. Az, hogy valami igaz, nem jelenti azt, hogy az ellenkezője nem az. Minden relatív: az öröm is. Én örülök valaminek, más ugyanattól boldogtalan lesz. Örök törvény ez. Ezért nem lehet megváltani az emberiséget. Ha egy csoport boldogtalan embert boldoggá teszünk, egy másik csoport boldogtalan lesz. A forradalom felemel egy réteget, egy másikat elejt, és kezdődik minden elölről. Megváltani az emberiséget? Hiszen amióta az ember felegyenesedett, mindig akadtak, akik meg akarták váltani. Jobban élnénk, ha nem akarnának minket évezredek óta erővel megváltani.
Száraz Miklós György
-
Az egyenjogúság, azt hiszem, azt jelenti, hogy mindenki megkapja, amit akar, anélkül, hogy a teljes igazsággal tisztában lenne. Másképpen fogalmazva: felszabadít bennünket azok alól a dolgok alól, amelyeket nem szeretünk, hogy aztán az általunk helyesnek tartott dolgok rabszolgáivá váljunk.
Robert Fulghum