Ugrás a tartalomra
Revelációkat akarok papírra vetni, és nem ostoba sztorikat írni, pusztán a pénzért. A lehető legmélyebben le akarok ásni a saját tudatalattimba, mert hiszem, ha ez sikerül, mindenki meg fogja érteni azt, amit mondok, hiszen ott legbelül minden ember egyforma.
Kapcsolódó idézetek
-
Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is.
-
Ambícióm abban van, hogy valami olyan tartalmat tudjak összefogni, amely egy ismeretterjesztő, olvasható formában világossá teszi, hogy milyen eszközei vannak annak az embernek, aki ma kicsinek és gyengének hiszi magát. Én ebben nagyon hiszek. Tudom, hogy van rá eszköztár. Tudom, hogy az emberekben fel lehet ébreszteni az egymás iránti kíváncsiságot. Tudom, hogy az embereknek világossá lehet tenni, hogy csak akkor tudsz egyről a kettőre jutni valamivel, ha a másikat is meghallgatod. Egyelőre nem erre tartunk. (...) Én nagyon szeretnék ezen dolgozni, mert a nagyon lenti emberi kapcsolódások erősítésében hiszek.
-
Azért írok, hogy megmagyarázzam magamnak az életem. Csak észrevettem, hogy mikor ezt teszem, mások is megértik a sajátjukat.
-
Mindenkinek vannak álmai. Mindenki szeretné hinni, hogy különleges, hogy tényleg tehet valamit a többiekért, és hogy valóban fontos a családja, a barátai és mások számára is.
Tony Robbins
-
Õszintén akarok élni,
minden utam végigjárni,
hinni abban, amire vágyom,
s ha hiszek benne, küzdeni
érte bármilyen áron.
Piramis
-
Hiszek benne, hogy mindenki okkal válik olyanná, amilyenné. Hogy mindenkinek megvan a saját múltja, a saját fájdalma, amit a saját módján próbál kezelni.
Oravecz Nóra
-
Az igazság az, hogy magamnak írok. Vagy a nőnek, aki minden férfiban benne lakozik. Azért írok, hogy megértsem énem női felét.
Paulo Coelho
-
Ha bárhol a világon leteszel engem, megoldom. És még jól is fogom érezni magamat. Ez egy nagyon nagy erő. De ehhez le kellett mennem a mélybe, a legmélyebb szintekre. Meghalni sokszor, szenvedni, és onnan megismerni azt, hogy micsoda erőm van, és micsoda képességeim vannak.
-
A saját történetemet keresem, és, mélyen a felszín alá ásva, megtalálom a lelkemet.
Murakami Haruki
-
Eszembe jutottak a könyvek. S most először értettem meg, hogy minden könyv mögött egy ember rejlik. Egy ember, akinek gondolatai támadtak, aztán hosszú idejébe tellett, amíg papírra vetette őket.
Ray Douglas Bradbury