Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azért írok, hogy megmagyarázzam magamnak az életem. Csak észrevettem, hogy mikor ezt teszem, mások is megértik a sajátjukat.

💭 Álmodozás 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amikor még nem ismertem az életet, írtam. Most, hogy föltárult előttem az élet értelme, nem kell már írnom. Az életet nem lehet megírni, csak megélni. Oscar Wilde
  2. Az igazság az, hogy magamnak írok. Vagy a nőnek, aki minden férfiban benne lakozik. Azért írok, hogy megértsem énem női felét. Paulo Coelho
  3. Rájöttem, hogy önmagamnak értékes vagyok. Nem azért, mert mások is ezt gondolják, és nem is azért, mert az emberek kiállnak mellettem. Ezt én magam értem el, nagyon sok erőfeszítés árán.
  4. Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is.
  5. Kimondani azt, amit érzek, nem bonyolult. Akkor tudatosul egy csomó minden az emberben. Az is, hogy mit tettem meg, mit hagytam figyelmen kívül. Mert azért, hogy én benne vagyok egy adott helyzetben, azért egy ember okolható, és az pedig én vagyok, önmagam. Csernus Imre
  6. Kísérletet teszek arra, hogy rögzítsem, hogy mi minden jár a fejemben. Terápiának sem utolsó. Amíg írok, képes vagyok rendet rakni a bensőmben, és érzem, egyre inkább érzem, nagy szükség van, később pedig végképp nagy szükség lehet rá. Az írás erősebbé tesz. A megfejtett gondolat és a megválaszolt kérdés megerősít. Amíg gondolkodhatok, erősebbnek gondolhatom, elég erősnek érezhetem magam az élethez is, és a meghalás elviseléséhez is. Nagy Bandó András
  7. A másik ember nem egyszerûen valaki, akivel párbeszédet folytatok, hanem én magam. Az egyén csak másokon keresztül tudja igazán megérteni önmagát.
  8. Ha meg tudnám érteni, mi történik a világban, azt is megérteném, ami velem történik. Paulo Coelho
  9. Minden életnek célja van. Oszd meg másokkal a történetedet, és ezzel segíthetsz valaki másnak rátalálni a sajátjára. Henry Miller
  10. Eleinte nem tudtam rájönni, hogy miért vagyok, de most már azt hiszem, azért, hogy kikutassam ennek a csodálatos világnak a titkait, hogy boldog legyek és hálát adjak a Teremtőnek azért, mert létrehozta. Azt hiszem, még sokat kell tanulnom. Mark Twain
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat