Rongyos ruhán át kis bûn is kitetszik; Talár s prémes kabát mindent befed. Aranyba vond a bûnöd - s az Igazság Hiába sújt rá, megtörik vasa; Ronggyal fedezd - s átfúrja szalmaszál is.

Kapcsolódó idézetek

1. Még az erény is bûn lesz, rossz erőtül, S egy tettől a bûn is széppé dicsőül. William Shakespeare
2. Ha az ember már rosszat cselekszik, cselekedje egészen. Õrület félúton megállni a fertelmességben. A végletes bûnnel együtt jár a hagymázos, tomboló gyönyör. Victor Hugo
3. Rongyos lett az ingem, foldozd meg. Rövid az örömöm, toldozd meg. Kösd meg a nyakkendőm, kibomolt. Emeld fel a szívem, leomolt. Páskándi Géza
4. Amint a rossz növekszik, egybetömörül, mintegy azért, hogy könnyebb legyen legyőzni. Az én megfigyelésem mindig ez: megjelenik valahol a rossz egy kis rudacskája, s mint fonal az orsóra, mind több és több rossz tekeredik rá. A szétszórtat nehéz legyûrni, de az egyesültet egy csapással le lehet vágni az igazságosság kardjával. Makszim Gorkij
5. Ha ezt a létet összetörted, Majd támad más a rom felett. E föld ölén fakad, mi boldogíthat, S e nap ragyogja itt be kínjainkat; Ha már ledobtam ezt a terhet, Legyen, mi lesz, s ahogy lehet. Johann Wolfgang von Goethe
6. Ha férfi lelkedet Egy hölgyre föltevéd, S az üdvösségedet Könnyelmûn tépi szét; Hazug szemében hord mosolyt És átkozott könyût, S míg az szivedbe vágyat olt, Ez égő sebet üt. Vörösmarty Mihály
7. Fogy az idő, bezár egy ajtó -, titok a vér, a könny, a jajszó... Ölel a bûn, a csókja fullaszt, legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már. Zséda
8. Az igazság olyan takaró, ami alól kilóg az ember lába, az ember hiába rángatja, valamije mindig kilóg alóla, akárhogy cibálja, valamije mindig fázni fog, attól fogva, hogy először felsírunk, egész addig, míg utolsót sóhajtunk.
9. Rongyot rongynak, rosszat rossznak Mondok, - akár megkínoznak. S azt, amire jussom vagyon, Azt holtomig ott nem hagyom. Zichy Géza
10. Naponkint elbukom magammal küzdve, gyönge vagyok s hatalmas: legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bûntudat szívemben hideg kardvas. Pálcát török magam fölött és szánom, felmentem magam hányszor. Váci Mihály