S negyvenkét éve szomjazom megtagadott csókod, miközben mások csókjával ajkamon szénné naponta pörkölődtem, ám mindig, mindenütt jelen voltál, te máig csókolatlan, mivel nem lettél kedvesem: hû a hiányodhoz maradtam. Emléked rosszallóan kisért: csöpp áfonya tengernyi mézben,

Kapcsolódó idézetek

1. Túl hosszú ideje érzek már csillapíthatatlan szomjat, túl régen gyötör már az éhhalál, mégsem haltam meg. Semmi sem hat rám, se a szél arcomon, se a tenger vize, se a női test lágy melege.
2. Merengve várok, mindhiába... Ölelni készen, csókra vágyva, Szomjas szívvel itt kell epednem... Nem jön; nem jön az én szerelmem, Hogy szép fejét ölembe hajtsa, Míg csókra vágy és szomjaz ajka, Hogy üdvünktől a bûvös éjjel Megreszkessen szerelmi kéjjel S az erdő fojtó illatárja, Míg lágy szellőkön messze szállna, Mint egy csapongó, égi mámor Susogna üdvről, boldogságról Leroskadva egy rózsakerten... Ady Endre
3. Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerûen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hûvösét, halljuk a csörgedezését... hasonló érzés. Ráadásul ilyenkor valahogy mindenből hiányzik valami, még ha nem is tudnám megmondani, hogy micsoda.
4. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry
5. Minden szerelem beteljesületlen. Csók, ölelés (...), házasság sem változtat ezen. Örökké szomjazunk a szomjúságra. Müller Péter
6. Mind hiába, mind hiába! Csak egy néma jelt sem adtál; Az én szivem oly meleg volt, 'S te oly hidegen maradtál.
7. Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!
8. Üres poharakban keresem cseppnyi részeid, de sehol sem talállak téged, csak akkor, ha jössz, ha itt dobogsz, s ölelésed, csókjaid tengerében fürödhetek újra meg, mint ki nem tudja, hogy a holnap mit is hoz.
9. Mert messze vagy, mert messze vagy, olthatatlan a szomjúságom, hangodat, hogyha hallanám, nem lenne több szomorúságom, hogyha látnám szép arcodat, le nem venném a szemem róla, s titkon néznélek éjjel is, álmodban, amikor nem tudsz róla. Várnai Zseni
10. Elhervad az ajkad gyenge virága: Mert nem csókoltam meg az ajkad. Elfonnyad a melled két drága gyümölcse: Mert kezeim soha nem becézték. Mert édes kínom meg nem szántad: Tersánszky Józsi Jenő