Ugrás a tartalomra
Sajnos ma már a közönségnek is elveszett az a belső érzéke, hogy átadja magát egy meg nem tagadható folyamatnak, mert "érteni" akarja, amit látott, zavarja, ha nem tudja, mit és miért kellene élveznie. És ez az élet más területeire is igaz: mindent "érteni" akarunk, mert elveszítettük a kapcsolatot a valóság mélyebb tartalmaival, és azt hisszük, hogy intellektuális magyarázatok által kerülünk majd közelebb ezekhez.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek az idők során elveszítették a tiszta szemlélődés képességét, a dolgokon való elmélkedés örömét, és elvárják, hogy a titkok maguktól nyíljanak meg nekik. Mire megismerkedünk a környező világgal, lehet, hogy a varázs helyét a megszokás foglalja el. A mindennapok monotóniájában érzéketlenné válunk a rendkívüli jelenségek befogadására; a csodák éteri élvezetére. Azt mondják, a gyermekben még megvan ez a befogadási képesség.
-
Sok tekintetben elvesztettük az érzékünket az iránt, mit jelent társadalomban élni, összetartozni, vitatkozni, sokszor már nincs eszményképünk, nem tudjuk, mit jelent polgárnak lenni, hajszol bennünket a technikai fejlődés, az állandó önkifejezési kényszer.
Axel Hacke
-
Az embereknek eltolódott a realitásérzékük. Nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a híreket, a popsztárokat. Megváltozik a valódi értékek megítélésének képessége, erősnek képzelik magukat. De valójában ők lélekben már halottak.
Jim Morrison
-
Hagyományos hiedelemrendszereink meggyengülésének következtében a világmindenség és az élet értelme az elmúlt évtizedekben-századokban egyre inkább megzavarodott és elhomályosult bennünk. Egyre nehezebb hinnünk abban, hogy életünknek és az univerzumnak van valami önmagán túlmutató értelme, célja.
Hankiss Elemér
-
Az emberek kezdik más szemszögből figyelni a belső idő fogalmát. De még mindig rengetegen vannak, akik a hétköznapi rohanás közepette elfelejtik az értékeket, a fontos találkozásokat, a kütyüjeiket nyomogatják (magamon is tapasztalom), és egyre gyakrabban látok mobilozó embereket a színházakban, akik mellékesen élvezik az előadásokat, csak közben görgetik az idővonalakat, várják az üzeneteket... mindenkinek van valami fontosabb dolga a jelennél.
-
Körülöttünk egyre bonyolultabb a világ, üres koincidenciák, amerre nézünk, nekünk pedig nem újabb és újabb információkra van szükségünk - már így is el vagyunk árasztva -, hanem arra, hogy a meglévőit között igazodhassunk el jobban. (...) Akár a logika, a valószínûség sem a matematikusok belügye többé. Része az életünknek.
John Allen Paulos
-
Az információ értéke és jellege nagyon megváltozott, fluid lett. A tudomány értéke sem olyan, mint régen. Miközben az emberek próbálják megérteni az őket körülvevő világot, a bizonyított tények elveszítik megszokott értéküket, és átkerülnek az információs káosz világába, ahol mindenki azt mond, amit akar.
Kemenesi Gábor
-
Ez a társadalom elvesztette az érzékét, hogy megítélje, mi a mûvészet. A mûvészet bizonyos dolgok kifejezése. Ehhez a kifejezéshez pedig 100%-os szabadságra van szükség.
Kurt Cobain
-
Abban a pillanatban (...), amikor elkezdtük mérni az időt, elvesztettük a képességünket, hogy átéljük az elégedettség érzését. Folyton-folyvást több időt követelünk, kapkodunk, hogy minél többet végezhessünk egy nap. Az élet egyszerû öröme odalett. (...) Ha méred az időt, nem éled az életet.
Mitch Albom
-
Az értelem következtetései, melyeket végső igazságnak tekintünk, sokkal gyakrabban tévesztenek meg bennünket, mint érzékeink, melyekkel a dolgokat biztosan megragadjuk és megismerjük.
Thomas Sydenham