Semmi sem jellemző annyira a nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük.

Kapcsolódó idézetek

1. A szavaknak olyan kulturális, érzelmi háttértartalmuk van, aminek csak akkor kerülünk birtokába, ha évtizedekig élünk abban a kultúrkörben. Akármilyen jól tudunk valamilyen idegen nyelvet, nem tudjuk olyan árnyaltan kifejezni magunkat, ahogy az anyanyelvünkön. Csermely Péter
2. Nincs szó, amely hûen visszaadhatná mindazt, amit látunk, hallunk vagy megérintünk. Az érzékelés élménye túlmutat a nyelv határain. Hannah Arendt
3. A nyelvi finomságok rendkívül fontosak, néha egyetlen szóval meg lehet adni egy egész dal hangulatát. (...) Vannak olyan szókapcsolatok, képek, melyek önmagukban érnek annyit, mintha tíz oldalt írna valaki jelentésükről. Két-három szóval néha mindent el lehet mondani. Adamis Anna
4. A nyelv titokzatos dolog. Nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat. Pilinszky János
5. Aki egyszer megérzi a szavak varázsát, az soha többé nem tud elszakadni tőle. Ezt nem lehet megmagyarázni, ezt csak érezni lehet, olyan, mint a betegség, a soha nem múló szenvedély, a lélek tánca, az élet lendülete.
6. Az illatok olyan lenyûgözőek tudnak lenni! Nem láthatjuk és nem érinthetjük meg, de ha van egy illat, özönlenek az emlékek.
7. Az összes szerv közül a nyelv a legérdekesebb. Megízleljük vele az édes bort, de a keserû mérget is, s ugyanazzal a nyelvvel mondunk édes és keserû szókat. Neil Gaiman
8. Anyanyelvem olyan, mint a sejtelmes mélység, mint a fölénk boruló véghetetlen kékség, olyan áradóan illatos, mint a kora-nyári rét, a tisztás, és olyan színes, mint az álomkép villanás s patkó is, a szívembe sütve, hogy velem dobogjon mindig szerencséje.
9. Van valami különleges abban, amikor beleszeretünk a szavakba. Repkedő pillangóként érezzük őket a bőrünk alatt. Forgószélként a fejünkben. Ökölként a gyomrunkban. Fredrik Backman
10. Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok. Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadnak. Kosztolányi Dezső