Ugrás a tartalomra
Sok ellenséggel fogtok találkozni, nyílt ellenséggel és álruhással, ám meglehet, épp ott találtok jó barátra, ahol legkevésbé számíttok rá.
Kapcsolódó idézetek
-
A könyvek között is vannak hamis barátok; jó tehát, ha meg tudod különböztetni őket, hogy óvakodhass tőlük.
-
Küzdeni kell a jóbarátért,
megalkuvás kell, sok szerep,
hazudni kell a jóbarátért
hétköznapot és ünnepet.
Vészi Endre
-
Nem tudhatod, ki jön veled szembe,
És kit találhatsz egy másik testben.
Örök ellenség, régi barát,
Vagy akivel sorsod megosztanád.
Salvus
-
A barátaidat tartsd közel magadhoz, az ellenségeidet pedig még közelebb.
Holly Black
-
A gazdagnak sok, de többnyire álbarátja vagyon; a szegény kevés, de hû barátra számolhat.
Ihász Aladár
-
Azért, mert a gonosz ellen harcoltok, még nem vagytok mindjárt jók! A jó és a gonosz egymás ellenségei, de igen közel is lehetnek egymáshoz.
Tonke Dragt
-
Az ember néha akkor bukkan jó barátra, amikor a legkevésbé számít rá.
-
Tarts szoros kapcsolatot a barátaiddal, és még szorosabbat az ellenségeiddel.
-
Magatokban keressétek, ott megtaláljátok az igazi ellenséget.
-
Ezer barát is kevés, egy ellenség is sok.