Ugrás a tartalomra
Sok ember van, aki fél az orvosi beavatkozásoktól... mellesleg nagyon is jogosan. A fóbia azonban fóbia, akár repülésről, akár fogorvosról, akár orvosokról van szó... és az expozíciós terápia gyakran nagyon hatásos. Ha megszüntetjük a titokzatosságot és azt az érzést, hogy az egyén nem képes uralni a helyzetet, a félelem már nem tudja olyan erősen kifejteni a hatását.
Kapcsolódó idézetek
-
Ami a fóbiákat illeti, azokon igazán könnyû felülkerekedni. Némelyek azt hiszik, félnek a liftezéstől, mások a repüléstől, megint mások az autóvezetéstől. Egyesek a méhektől, mások a pókoktól vagy épp a kígyóktól, és vannak, akik a magasságtól. Az ember ugyanis csak azt hiszi, hogy fél mindezektől, pedig ez nem igaz. Soha nem a félelem tárgya, például a magasság váltja ki a félelemérzetet, hanem az agy.
Richard Bandler
-
A fóbiákra, akárcsak az immunvédettségre, korán szert tesz az ember, és nehezen szabadul meg tőlük. A tudat logikája ellenére a test a maga félelmeitől retteg.
-
Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi.
Al Ghaoui Hesna
-
A pszichoterápiával kapcsolatban általában két negatív állásponttal találkozhatunk. Az egyik szerint terápiába járni egyfajta úri huncutság, amire csak az Amerika-majmoló, unatkozó háziasszonyoknak van szükségük. A másik álláspont szerint a terápia titkolni való szégyen (a szégyenfolt nagysága valahová a herpesz és a szifilisz közé esik). Természetesen egyik állítás sem igaz. A pszichoterápia hatékony segítség, ha valaki lelki vagy viselkedéses problémákkal küzd, vagy ha az őt érő nehézségek, traumák miatt elakad az életében. Ilyenkor a segítségkérés nem gyengeséget jelez, hanem az önismeret és a bátorság jele.
Szondy Máté
-
Ijesztő megnyílni valakinek, akit nem ismerünk jól. Ijesztő közel engedni magunkhoz az embereket. Ijesztő félni a csalódástól és az elmúlástól. És sokkal könnyebb kiszolgálni ezt a félelmet azzal, hogy minimalizálom ezeknek a lehetőségét.
Kollár Betti
-
Az az érdekes, hogy amiktől a pánik alatt félünk, pont azok a gyógymódok. Az elköltözés, a kilépés, a sport, a környezetváltás - ezek mind-mind nagyon jók! És mégis félünk megtenni, meglépni.
-
Az orvoslás, ahogy én tapasztaltam, furcsa és sok szempontból nyugtalanító szakma. A kockázat nagy, és az önkényes döntések száma szinte végtelen. Elkábítjuk az embereket, tûket és csöveket vezetünk a testükbe, vegyi anyagokkal manipuláljuk őket, felnyitjuk a testüket. Tesszük mindezt a szakmánkba és a szakmai tudásba vetett hittel. Azonban amikor a szakma közelébe kerülsz - elég közel ahhoz, hogy lásd az összeráncolt homlokokat, a kételyt és a tévedéseket, a kudarcokat és a sikereket -, kiderül számodra, hogy milyen zavaros, bizonytalan és meglepetéseket tartogató dolog is az orvostudomány.
Atul Gawande
-
A test és a lélek teljes különválasztása nem mûködik, sem a pszichiátriában, sem az orvoslás más területén. Nemcsak a pszichiátereknél, hanem másfajta orvosoknál is gyakran tapasztalható a pszichofóbia - csak nehogy kapcsolatba kelljen kerülni a "beteg" vagy önmagunk lényével, pszichéjével!
Feldmár András
-
Egy orvos, barátom, titkokat tud, fontos titkokat. Egy orvosnak hatalma van. Képzeljen el egy pácienst az egészség és a betegség határvonalán. Egyetlen szó az orvos szájából, és a páciens ki van zárva a világból... Micsoda kísértés egy lelki egyensúlyából kibillent beteg számára!
Agatha Christie
-
Időnként jó félni. A félelem megőrzi az ember élénkségét. A figyelmét. A józanságát.
Dean Ray Koontz