Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sok kis téglából épül fel a matematika épülete, vannak olyan kutatók, akik nagyobb téglát raknak a falba, vannak, akik egy kicsit kisebbet, de a kicsik nélkül sem mûködne ez a rendszer.

Stipsicz András
💨 Szél 👨‍👩‍👧 Örökbefogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A matematika tudomány. Ugyanakkor mûvészet is. Egy állítás igazsága még nem elegendő ahhoz, hogy felvétessék a matematika épületébe. Stanislaw Ulam
  2. A matematika közösségi tudomány, függetlenül attól, hogy a matematika legtöbb eredményét egyetlen ember érte el egy íróasztal mellett vagy séta közben, esetleg valaki mással vitatkozva. Az alkotónak kell a bátorítás, amíg alkot, s a közönség, akinek eredményeit elmondhatja. Halmos Pál
  3. A matematika egy része, tudjuk, kaptafákból áll, valamit ki kell számolni, vagy algebrailag végig kell vezetni, ez kétségtelen. De azért a matematika lényegét a gondolatok adják.
  4. A matematika piramishoz hasonlít, minden nemzedék építhet az előző nemzedékek eredményeire, s nem kell az építmény összeomlásától tartania. Ennek a tartósságnak a tudata teszi olyan szenvedélyessé a matematikusokat. Marcus du Sautoy
  5. A matematika különböző ágai között rejtett és mély összefüggések vannak. Szerintem ezen összefüggések megtalálása segítheti legjobban a fejlődést, mert igazán meglepő eredmények születhetnek. Lovász László
  6. A matematika nem csupán egy játék vagy egy költemény a hozzájuk tartozó belső szabályok egy rendszerével, hanem feltûnően illeszkedik a valóságos világhoz. Ha követem ezeket a szabályokat, a valóságról tudhatok meg dolgokat. Danny Hillis
  7. A matematika arra való, hogy megnézzük, mi az, ami logikailag lehetséges, és utána az ember már egészen más szempontok szerint dönt arról, hogy mi az, ami neki értelmes. Mérő László
  8. Azok, akik nem szeretik a matematikát, mindig azzal vádolják a matematikusokat, hogy a matematikát szándékosán bonyolulttá akarják tenni. Aki azonban valóban szereti a matematikát, pontosan tudja, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: a matematika az egyszerûséget jutalmazza, a matematikusok mindenek felett az egyszerûséget értékelik. Hanya Yanagihara
  9. A matematika egyetlenegy dologgal nem tud mit kezdeni: az ellentmondásossággal. Matematikai tény, hogy ha egy matematikai rendszerben akár egyetlenegy ellentmondás is van, akkor abban a rendszerben bármi és bárminek az ellentéte is levezethető, s így a rendszer tökéletesen használhatatlan. A matek nem lehet kicsit ellentmondásos. A matek vagy éterien tiszta, hibátlan, vagy tökéletesen, a velejéig romlott. Mérő László
  10. A matematika nem sztatikus, zárt, hanem élő, fejlődő valami; bárhogyan próbáljuk zárt formába merevíteni, talál magának rést: elevenen robban ki belőle. Péter Rózsa
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat