Ugrás a tartalomra
Sokféle tünet alapján eldönthetjük, hogy fennáll-e poszttraumás stresszbetegség. Ezek három kategóriába sorolhatók: intrúzió, traumás reakciók, (...) végül pedig az elkerülés. Vagyis magad mögött kell hagynod a múltat. Tovább kell lépned. Engedsz, belátod, hogy ami megtörtént, azon már úgysem tudsz változtatni. Fel kell adnod a harcot. El kell dobnod az egészet. Dobozba kell raknod. A dologban az a trükk, hogy át kell ugrani az első kettőt, és rögtön rá kell mozdulni az elkerülésre, különben sosem jutsz egyről a kettőre.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi psziché automatikusan mélyre temeti az olyan dolgokat, amelyeket nem tudunk kezelni, amik egyszerûen túl ijesztőek és elbizonytalanítóak egészen addig, amíg eljön az a nap, amikor képesek leszünk megbirkózni velük. Sajnos azonban akármennyire is próbáljuk mélyre temetni magunkban a fájdalmat, utat találhat a felszínre különböző függőségek, szorongás, táplálkozási zavarok, álmatlanság vagy bármilyen olyan poszttraumatikus tünet és önpusztító viselkedés képében, amelyet a bántalmazások túlélői évek hosszú során át tapasztalnak. Meglehet, az incidens maga csak percekig vagy esetleg pár órán át tartott, a hatása azonban egy életen át elkísér.
Demi Moore
-
A trauma úgy mûködik, hogy egy élmény behatol a füleden, a bőrödön, a szemeden keresztül az agyadnak egy olyan primitív részébe, ami automatikusan értelmezi, hogy ami éppen történik, az veszélyes vagy biztonságos-e. Egy esemény akkor válik traumatikussá, ha már semmit sem tudsz tenni azért, hogy kivédd az elkerülhetetlent, és a tested reflexből a harc, a menekülés vagy az összeomlás állapotába kerül.
-
Nem lehet három perc alatt letenni egy terhet. Felesleges sürgetni valakit, hogy "lépjél már túl ezen...!" Persze, túl kell lépni, de a fájdalmat előbb meg kell élni, az elmúlást, a veszteséget meg kell gyászolni, és erősen, okosan meg kell találni azt a pontot, amikor eljön az ideje annak, hogy az ember ne ragaszkodjon már tovább ahhoz a teherhez... ekkor az ember a saját hajánál fogva ki tudja húzni magát a nehéz helyzetből.
-
Az ember választja a betegségeit. (...) Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyûlölködni, mintsem épeszû dolgot cselekedni, amikor feladod önmagadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre te beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bûvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyûlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd fel a bajt. Vállald magadat! S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi sem olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl.
Vavyan Fable
-
Sok ember azt gondolja, normális dolog elnyomni az érzelmeket. Néha ez igaz is, de csak akkor, ha már eltelt bizonyos idő. De közvetlenül a trauma bekövetkezése után jobb, ha az ember engedi felszínre törni az érzéseit, és átadja magát nekik. A lényeg az, nem szabad elfelejteni, hogy a szenvedés elmúlik.
Nicholas Sparks
-
Amikor krónikus betegséged van, ki kell választanod, mi az, amiről lemondasz. Nem mondhatsz le mindenről, mert ha így tennél, olyan élet lenne az osztályrészed, amit nem érdemes élni. Nagyon át kell gondolni, mi az, ami marad, és mi az, ami megy.
-
Ez is egy gyakran ismételgetett frázis. Nem léphetsz tovább, amíg nem engeded el a múltat. Az elengedés a dolog könnyebbik része, de továbblépni nehezebb, ezért néha harcolunk ellene. Megpróbálunk mindent úgy tenni, ahogy előtte, bár a dolgok nem maradhatnak ugyanúgy. Van egy pont, amikor el kell engednünk, tovább kell lépnünk, mert nem számít, hogy milyen fájdalmas, csak így léphetünk előre.
-
A vágy határozza meg, hogy egy inger stresszelő vagy sem. A stressz azt jelenti, hogy ellenállunk valaminek, amit nem akarunk, a stresszmentesség pedig azt jelenti, hogy megkapjuk azt, amit akarunk. A probléma bennünk van. A megoldás csupán a hozzáállásunk megváltoztatásán múlik: válasszuk az élettel szembeni szeretetteljességet.
-
Azt szokták mondani, minél tovább vársz valamire, annál jobban értékeled, amikor megérkezik. A krónikus fájdalom esetében ez az, amikor végre eljön a fájdalommentes nap... ám akkor a nagy részét azzal töltöd, hogy amiatt nyugtalankodsz, mikor tér vissza a fájdalom. Ettől az aggódástól és várakozástól soha nem szabadulsz, függetlenül attól, hogy hány jó napod van egymás után. Mert ha egyszer megtudod, milyen, amikor a tested fellázad ellened, akkor többé nem felejted el. És az időd nagy részét azzal fogod tölteni, hogy próbálod megelőzni a következő alkalmat, és idegeskedsz, hogy mégis mikor fog elkerülhetetlenül bekövetkezni.
-
Rettegj csak az érzéseidtől, zárd el őket, tegyél úgy, mintha nem lennének, és azon kapod majd magad, hogy semmi sem oké. Hazugságban élsz, próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló, hiszen menekülni még mindig egyszerû. Te döntesz: rettegsz, vagy felvállalsz. Hagyod, hogy hassanak rád, vagy bezársz.
Oravecz Nóra