Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sokkal fontosabb felfedezni egy olyan templomot, amiről még senki sem hallott, mint elmenni Rómába és kötelezően megnézni a Sixtus-kápolnát, kétszázezer másik turistával együtt, akik a füledbe kiabálnak. Természetesen menj el a Sixtus-kápolnába is, de sétálj az utcákon, vessz el a sikátorokban, ízleld meg annak szabadságát, hogy keresel valamit, amiről nem is tudod, hogy micsoda.

Paulo Coelho
🌙 Éjszaka 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Talán az emberek azért járnak templomba, mert akarnak valamit Istentől. És addig járnak oda, amíg vágyakoznak és sóvárognak azokért a dolgokért. De aztán lehet, hogy amint megkapják ezeket a dolgokat, rájönnek, hogy már nem kell templomba járniuk. Jennette McCurdy
  2. Az ember nem teljesedhet ki csupán azáltal, hogy meghallgatja a Seherezádét egy aranyozott színházteremben, vagy a kuckójában gubbasztva olvassa az Odüsszeiát. Jobban teszi, ha inkább nekivág az ismeretlennek, mint Marco Polo, amikor felfedezte Kínát, vagy Kolumbusz, amikor felfedezte Amerikát. Amor Towles
  3. Nem helytől függ, hogy mit élsz meg. Nem hosszú zarándokutak kellenek, hogy a lelked egyre többet lásson. A zarándokút lehet benned is. Egy kisvároskában is. Bárhol. Mindegy, hogy a dolgok hol történnek. A történet a lényeg. Csitáry-Hock Tamás
  4. Egyre több utazó, aki természetesen már többször is járt Párizsban és Londonban, Seholországot keresi. A szokásos útvonalakon kívül eső, isten háta mögötti helyeket, ahol nem is gondolnánk, hogy élni lehet - ahová senki nem veszi a fáradságot, hogy elutazzon. Seholország a divat. Gunnar Garfors
  5. A zarándoklattal az a helyzet, hogy nem lehet megtapasztalni, hacsak el nem indulunk az úton. Ebből a szempontból nagyon hasonlít az élethez: nem helyettesítheti, ha egy karosszékben ülve olvasunk róla, sem az, ha filmeken vagy fotókon látjuk.
  6. Tudod, mi a templom? Olyan hely (...), ahol hálát adnak az Istennek. Olyan hely, ahol az emberek kegyelemért esedeznek az Istenhez, bûnbocsánatot kérnek tőle és irgalmat... gondolj erre, és nézd a templomtornyot. Ladislav Fuks
  7. Az egyedül kirándulás másfajta terápiát nyújt, mint a csoportos. Ha barátokkal vagy családdal van az ember, akkor alkalmazkodik a többiek ritmusához, gondolatait alárendeli a társalgásnak. Egyedül sokkal eredetibb az élmény. A gyaloglás felveszi annak a ritmusát, ami az ember fejében lejátszódik. Még jobb, ha olyan helyen jársz, ahol még soha nem voltál azelőtt. Távol a kedves helyek befolyásától a gondolatok teljesen váratlanul pattannak ki a semmiből, szabadon cikázhatnak gondok, ambíciók, aggodalmak és szerelmek között. Kulcsfontosságú, múltbéli jelenetek hívatlanul újra fókuszba kerülnek. Erős érzelmek futnak végig rajtad újból, majd egyszerre csak anélkül, hogy észrevennéd, ott állsz a világ tetején.
  8. Észrevettétek már, hogy nemcsak akkor hat idegenszerûen egy város, mikor először látjuk, hanem akkor is, ha utoljára sétálunk végig rajta, utazás előtt, hogy kivándoroljunk, soha vissza nem térésre? Tûnődve nézem a feliratokat, az ismerős kirakatok olyan fájdalmasan újak és az egész mintha szûkebbre, kisebbre zsugorodott volna, mint mikor gyermekkori házunkat pillantjuk meg és az udvart és a kertet, és csodálkozunk, mert nagyoknak és pompásaknak hittük. S mikor visszatérünk felnőtt életünkbe, nem az fáj, hogy olyan szép és hatalmas volt, amit elvesztettünk, hanem az, hogy olyan kicsi és értéktelen volt a gyermekkor, amiből táplálkoztunk egy életen át. Karinthy Frigyes
  9. Egy ember se vitéz, amíg nem gyalogolt száz mérföldet. Ha tudni akarod az igazságot magadról, odáig gyalogolj, ahol már senki sem tudja a nevedet. Az utazás nagy kiegyenlítő, a nagy tanító, keserûbb, mint a gyógyszer, kegyetlenebb, mint a tükör. Egy hosszú út többre tanít magadról, mint százévnyi nyugodt önvizsgálat. Patrick James Rothfuss
  10. Vannak vitathatatlan remekmûvek, amelyek mélységesen megindítják az embert: ilyen Mozart Rekviemje, ilyen az Odüsszeia, a Sixtus-kápolna freskói, a Lear király. Hogy ragyogó szépségüket megragadjuk, olykor hosszas tanulóidőre van szükség. De a tiszta szépség lesz érte a jutalmunk. És nem csak az: egyszersmind a világ új szemléletmódja bontakozik ki előttünk. Carlo Rovelli
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat