Sokszor mondják, hogy a tragédiák építenek minket, a fájdalom pedig megerősít. Én úgy gondolom, hogy a trauma önmagában nem erősít meg, pont annyit tesz, amennyit ígér: traumatizál, szétszed, megnyomorít. Hogy lesz-e belőle több, azt az idő és a belefektetett kemény munka dönti el. El tudjuk-e fogadni az elfogadhatatlant, szép lassan meg tudunk-e békélni az élettel és megszeretni azt, a jó dolgokat képesek leszünk-e mérséklődő bûntudattal megélni?

Kapcsolódó idézetek

1. Rossz helyzetekbe belekerülünk. Az élet próbál minket formálni fájdalmak árán. A fájdalom elkerülhetetlen, ezt sajnos meg kell értenünk. De ha tudjuk, hogy ez értünk történik, (...) nem az a kérdés, hogy miért történik velem, hanem hogy mit kell ebből tanulnom. Dobó Kata
2. Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".
3. A fájdalomnak, valami nagyon is fontos szerepe van a maga életében. Lehet, hogy valamit megold maga helyett. Ez a betegség előnye. (...) Gyakran előfordul, hogy valamit nem akarunk megtenni. Ilyenkor nincs elég erőnk felvállalni a döntésünket. Sőt, gyakran nem is tudjuk, hogy nem akarjuk megtenni. Ilyenkor a betegség segít nekünk. Megbetegszünk és nem kell megtennünk azt, amit nem akarunk. És ami fontosabb, hogy a felelősség terhét is leveszi a vállunkról. Nem kell felvállalni a döntésünket.
4. A fájdalom továbbterjed, nőttön nő, és összetöri azt, ami jó. Az idő tényleg minden sebet begyógyít, de sokszor csak a sírban, s amíg élünk, valamennyi mindig velünk marad a fájdalomból, úgy éget, hogy tekergünk, forgunk, hátha lerázhatjuk. És miközben tekergünk, más emberré válunk. Mark Lawrence
5. A fájdalom megtaníthat bennünket arra, hogyan kezeljük helyesen esendőségünket. Igen, a szenvedés sok esetben igazságtalan és céltalan, de ha megtanuljuk leküzdeni, akkor épülhetünk általa. Julian Sheather
6. A (...) traumáknál az ember néha ok nélkül vállalja magára a felelősséget. Ez egy kicsit olyan, mint az önbántalmazás. Néha megkönnyebbülünk, ha átvállaljuk a terhet. Logikátlannak tûnhet, mégis így van.
7. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
8. A fájdalmas események a legapróbb sértéstől a legszörnyûbb traumáig mind-mind formálnak bennünket, és óhatatlanul is a részünkké válnak. Fontos, hogy ne akarjunk mindenáron felejteni, ne akarjuk eltörölni az emlékeket. Épp ellenkezőleg: fogadjuk el a fájdalmat, tegyük a részünkké, és merítsünk erőt belőle! Az embert a megélt élmények teszik egyedivé, és senkit nem a traumái határoznak meg, hanem mindaz, amin keresztülment. A kaleidoszkópnál is előfordul, hogy egy-egy szín sötétebb, vagy egy-egy elem törött, az összkép mégis kellemes látványt nyújt.
9. Minden trauma lehetőséget kínál a valódi átalakulásra, mivel felerősíti és előidézi a lélek, a test és a szellem tágulását és összehúzódását. A traumatikus eseményre adott reakciónk határozza meg, hogy a trauma könyörtelen és büntető Medúza lesz-e, aki kővé dermeszt bennünket, vagy inkább lelki tanító, aki végtelen és feltérképezetlen ösvényeken vezet minket végig.
10. A traumának nem feltétlenül kell pusztuláshoz vezetnie. A trauma elvezethet valami jobb, valami erősebb felé. Chloe Gong