Ugrás a tartalomra
Sosem értettem, hogy lehet gondolattal vétkezni. A gondolatból jön a vágy. A vágyból pedig a cselekvés.
Kapcsolódó idézetek
-
Soha nem lehetünk biztosak benne, hogy gondolataink okozzák a tetteinket, mert mindig lehetnek olyan okok, amelyekről nincs tudomásunk, hogy okai voltak mind a gondolatainknak, mind a cselekedeteinknek.
-
Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék.
Márai Sándor
-
Tudod, az érzelmek és a tettek mindig összefüggnek. Egyik nem létezhet a másik nélkül.
Sarah Dessen
-
Az ember soha nem elégedhet meg annyival, hogy tudja, mi jó, s mi rossz. Törekednie kell arra is, hogy aszerint cselekedjék.
Franz Kafka
-
A szeretet hatása alól nincs kibúvó. Ez az az érzés, amely életet lehel a gondolatba. Az érzés vágy, a vágy pedig szeretet. A szeretettel átitatott gondolat legyőzhetetlen.
Charles Francis Haanel
-
Annyira sohasem szabad az ember, hogy oda mehetne, ahova akar. Sohasem voltam annyira szabad, hogy oda mehettem volna, ahova akartam. Szabad volt oda mennem, ahova mennem kellett.
Jorge Semprún
-
Nincs olyan tisztaság, amely ne tudna a vétekről. És nincs olyan vétek, amely ne sóvárogna a tisztaságra.
Müller Péter
-
A gondolatok elgondolkodtatnak, az érzelmek tettre késztetnek.
Luca Mazzucchelli
-
A gondolatból szó lesz. A szóból tett, és a tettből szokás. Ügyelj a gondolataidra, vagy arra ébredsz, hogy olyasmiért harcolsz, amiben soha nem hittél igazán.
-
Ha soha semmi rosszat nem tennék is, ám mégis akarnám a rosszat, akkor olyannyira bûnös lennék, mintha a tettet el is követtem volna.
Eckhart mester