Szaporodjatok és sokasodjatok, monda az Úr. De az csak a Sátán mûve lehet, hogy elfelejtette hozzátenni, hogy ez a szaporodás mértékkel történjék. A Teremtő arra int bennünket, hogy mindenben találjuk meg a helyes mértéket, csak éppen ebben az igencsak fontos dologban nem. Az adott pillanatban tehát valaki nyilvánvalóan elterelte a figyelmét, és ki más lenne képes ilyesmire, mint a Gonosz maga?

Kapcsolódó idézetek

1. Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bûnébe esnek. Robert Merle
2. Az agresszió valószínûleg elkerülhetetlen, de a bölcs ember tudja, mire irányítsa. Játékra, imára, árokásásra, szaporodásra... Mindegy, ha fegyelmezed magad. Piia Leino
3. Nem lehet annál nagyobb rabszolgaság, minthogy az ember Istennel nem törődve nyomorult módon más egyebektől engedi magát leigázni, azaz behódol olyan teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik. Ó, halandók, értsük meg, hogy csak egy, egyetlen lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok és kötetlenek legyünk. Johannes Amos Comenius
4. Istenhez hasonlóan a Sátán is hajlamos akkor szólni a legérthetőbben, amikor imádkozunk vagy elmélkedünk. Stephen King
5. A Sátán elképesztően ravasz. Elültet az emberek fejébe valami ostobán sátáni gondolatot, mondjuk, a gyermekbántalmazásét, aztán hagyja, hogy megcáfolják, és mindenki megnyugodjon, hogy ő igazából nem is létezik. Ilyenkor aztán szabadon garázdálkodhat. Ian McEwan
6. Hajdan, midőn az Isten megteremtette a Földet; megcsinálta a hegyeket, vizeket, erdőket, állatokat és más értelmes dolgokat, belenézett a tükörbe, s azt mondta magának: na jó, kreálok egy ilyen figurát, mint ez itt, elvégre játszani, kockáztatni is kell. S lőn. Amikor azonban látta, hogy teremtménye tökéletesen életképtelen, elkeseredett. Bánatában csak ült a tévé előtt, rágcsálta a snacket, sós mogyorót, nyomkodta a távkapcsolót, harapta a sört, s nézegette a lyukas zokniból kibámészkodó lábujját. Végül elszánta magát. Nagy sóhajjal azt mondá: akkor most csinálok valami szépet. És megalkotá a nőt. Amint a mû elkészült, nem tudott betelni vele. Milyen finom. Milyen kecses. Milyen eszes. Milyen szép. Na igen, de bármilyen szép, bimbózni nem tud. A szaporodáshoz segítségre is szüksége lesz. Hoppá, hisz ott az a suta, gyámoltalan, szőrös teremtmény, a férfi. Elővette, bámulgatta, hümmögött, vonogatta a vállát. Hát ezzel a lénnyel aligha áll szóba a tökéletesre sikerült nő. Barkácsolt egy kicsit a férfin, de az nem lett jobb az istennek se. Mit volt mit tenni, a nőt kellett kicsit átprogramozni. Előkerültek a Gyengédség, Jóság, Tolerancia, Érzékenység, Anyai ösztön stb. feliratú fûszertartók. Valami még rettentően hiányzott. Nélküle a nő még mindig nem tudná elviselni a férfinak keresztelt kreatúrát. Hoppá, megvan! Isten elővette a Humorérzék nevû sót, s dolgozni kezdett a női agyvelőn. Sajna közben megkezdődött a meccs a tévében, s teljesen elvonta a figyelmét a munkájáról. Miáltal egy kicsit túladagolta a hozzávalókat. S miközben mi nők, benneteket gyámolítunk, táplálunk és gondozunk, hogy ama egyetlen funkciótoknak megfelelhessetek, ti komplexusaitokat kompenzálni próbálván minket cikiztek. Vavyan Fable
7. Ugyanaz az erő, mely a magasba emelte, ellene fordul, és porba tiporja a diktátorokat. A Sátán abba bukik bele, hogy sátáni. És a gyûlölködő abba, hogy a saját gyûlölete fölzabálja. Müller Péter
8. Aki mai gyakorlatunkhoz híven megpró­bálja ugyanazt a leckét hasonló úton-módon belesulykolni oly eltérő alkatú és képességû szellemekbe, ne csodálkozzék, ha a gyerme­kek népes seregéből alig kettőben-háromban terem némi gyümölcsöt a fáradozása. Michel de Montaigne
9. Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bûneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bûn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk. Kemény Zsigmond
10. A tényből kiindulva, hogy a Teremtő az emberek intelligenciáját korlátozta, igen sportszerûtlennek tûnik, hogy az ostobasággal nem tette ugyanezt. Konrad Adenauer