Százszor is el akartam emészteni magam, de hát szerettem az életet. Ez a furcsa gyengeség talán leggyászosabb hajlandóságunk: mert hát van-e butább dolog, egyre hordanunk azt a terhet, amelyet bármikor eldobhatnánk; borzadozunk létünktől, s mégis ragaszkodunk a léthez; egyszóval simogatjuk azt a kígyót, amelyik egyre mar bennünket, mígnem aztán egy szép napon a szívünket is megeszi?

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak helyzetek, amiket túlélhetetlennek gondolunk egészen addig, amíg túl nem éljük őket. Valójában sokkal több szörnyûséget kibírunk, mint gondolnánk. Bármi történhet velünk, a Nap felkel másnap is, a szívünk tovább dobog, a tüdőnk levegőért sóhajt, így néha hiába szeretnénk meghalni, mégis élünk tovább.
2. Miközben próbálom megérteni az élet mûködését - és hogy az egyik ember miért veszi könnyebben a viszontagságokat, mint a másik -, mindig oda lyukadok ki, hogy attól függ, igent mondunk-e az életre, vagyis szeretjük-e az életet, még a silányat is, és önmagunkat, bárhogy leltünk is rá. Jeanette Winterson
3. Nevetséges, hogy mennyi meggyőző okot találunk arra, hogy ne engedjük meg magunknak, hogy szeressük a másikat: félünk a szenvedéstől, attól, hogy egy napon majd elhagynak bennünket. Pedig mennyire szeretjük az életet, holott tudjuk, hogy egy napon elhagy bennünket. Marc Lévy
4. Vannak a lelkünkben bizonyos dolgok, melyekhez nem is tudjuk, mennyire ragaszkodunk. (...) Mert a bukástól vagy a szenvedéstől tartva, nap mint nap halogatjuk, hogy birtokba vegyük őket. Marcel Proust
5. Azzal nyugtatom magam, jobb, ha az ember akkor hal meg, amikor még élni szeretne, mint akkor, amikor már meg szeretne halni. (...) Ha az ember még élni akar, akkor van valami, amit szeret. Ez megnehezíti, de meg is könnyíti a dolgot. Nézd, nekem mindenképp meg kell halnom, és most hálás vagyok a sorsnak, hogy te az enyém voltál. Hiszen magamra is maradhattam volna, boldogtalan is lehettem volna. Akkor szívesebben haltam volna meg. Így persze nehezebb. Másrészt viszont tele vagyok szerelemmel, mint a méhecske mézzel, amikor esténként visszatér a kasba. S ha választanom kellene a kétféle lehetőség között, csak ezt választanám. Erich Maria Remarque
6. Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tûnő szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerû dolog. Agatha Christie
7. Mivel az emberek félik a halált, szeretniök kell az életet. Nap mint nap ujjongva kellene örülnünk a puszta létünknek. De az ostobák feledik ezt az adományt, s élveket hajhásznak. Elmennek a gazdagságuk mellett, amely az élet maga.
8. Egyszer mindannyian rájövünk, hogy amíg élünk, minden lehetséges. Még a lehetetlen is, akár az is, hogy meghalunk. (...) Akkor billen meg az egész, mikor sebet ejt rajtunk az életünkre igényt tartó halál. Érkezéséig a halandóságunk csupán fantazmagória. Olyasmi, amiről beszélünk, amiről ugyan tudunk, de a halállal való szembesülés pillanatáig elhessegetjük magunktól. Nagy Bandó András
9. Vannak pillanatok az életünkben, amikor fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a vágyainkért. (...) Mennyit vagyunk hajlandóak kockáztatni, feláldozni és elviselni. Mert egy dolog vágyni valamire, de egészen más összeszedni az erőt, hogy elérhessük azt.
10. Nincs értelme mindig csak az élet napfényes oldalát szemlélni. A mindennapi élet illemszabályai és konvenciói alatt furcsa dolgok hatalmas tömege halmozódik fel. Létezik például az öncélú kegyetlenkedés gyönyöre. De ha erre már rátaláltunk, ez alatt is ott lapul még valami. A mélyről jövő és sajnálatra méltó vágy, hogy elfogadjanak minket. Agatha Christie