Szembe a Nappal néztem egykor, Nagyon-nagyon fiatalon. Gyönyörû volt, most is, ma is még Meleg tőle a mosolyom. Egy életre megpirosított. És most öreglegényesen, Bácsikásan, nagyapókásan Megintcsak a napot lesem.

Kapcsolódó idézetek

1. Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörûbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sûrû aranyhaját, szûzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tûnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig. Ivan Szergejevics Turgenyev
2. Amikor először láttam a mosolyodat, Kigyúltak a fények, és kisütött a nap, A félelem helyére boldogság lépett, A szívemben őrzöm e gyönyörû képet.
3. Ragyog a nap a szemeidben, beragyogja a napomat, engemet is beragyog. Zágorec-Csuka Judit
4. Szeretnélek még egyszer látni, Meggyógyítna egy pillanat. Mit szenvedtem, feledni tudnám, S még egyszer örömest feldulnám Éretted ifjúságomat! Gyulai Pál
5. Ha látom arcát, boldogabb az élet, reményem él, ha szép arcát csodálom, vigasztal arca s bátorít, ha félek, e kedves arcért kínomat se bánom.
6. Láttam a mosolygó tavaszt, Láttam az égető nyárt, Láttam minden időszakaszt S minden földi láthatárt: Ha örök időket élnék, Ezeknél többet nem érnék. Berzsenyi Dániel
7. Sok öreg párban látom még csillogni az örök szerelem fényét. Kivillan a megszokás, az elfáradás, a sorsközösség hétköznapi homályából. Még mindig fogja a kezét. Még mindig rá tud pillantani úgy, mint szerelmes. Messziről néz már ez a tekintet - de ugyanaz. Müller Péter
8. Ha reggel a` szép nap kisüt, `S mosolyg az élet mindenütt - Használd a` bájos életet, Mert változó, `s ritkán nevet. Lauka Gusztáv
9. Felém fordította az arcát. Mosolygott, a szája keskeny résre nyílt, megcsillant a fogsora, rám függesztette kerekre nyílt szemét. (...) Sosem fogom elfelejteni, hogyan hajolt aztán felém, hogyan lett kifejezővé az arca, hogyan lepte el a lágyság, a gyöngédség és a felfénylő csend, mintha kivirágzott volna - sosem felejtem el, hogyan csillant felém az ajka, hogyan közeledett a szeme az enyémhez, hogyan nézett rám kérdőn, komolyan, tágra nyíltan és csillogón, és hogyan hunyta le aztán a szempilláit, mintha megadná magát. Erich Maria Remarque
10. Szép vagy. Számomra gyönyörûség nézni a szép embereket, és egy ideje úgy döntöttem, hogy nem tagadom meg magamtól a létezés egyszerûbb örömeit. Különösen, miután voltál olyan kedves rámutatni, hogy mindez a feledésbe és hasonlókba torkollik. John Green