Ugrás a tartalomra
Szemben azzal, amit az egyház mond (...), egy házasság nem tekinthető szentnek és visszavonhatatlannak, amíg az a házaspár nem hoz létre egy harmadik lelket, egy gyereket. Egészen addig a pontig a házasság nem magasabbrendû, mint amikor az ember megcsókolja az első fiút az életében; csak kísérlet. De amikor megteremtettek egy gyereket, akkor megszûnt kísérlet lenni, ténnyé vált; mint a pápai tévedhetetlenség vagy a kromatikus skála. Kell, hogy legyenek ilyen tények, amelyekre föl lehet építeni egy világot még akkor is, ha önkényesnek tûnnek.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyermek Isten áldása. (...) De mint áldás, ráadás csupán. A házasság önmagában áldás gyermekek nélkül is. Ez lehet termékeny, de nem kell annak lennie. Senki sem mondhatja tehát: "Ezt a házaspárt nem áldotta meg Isten, mert nincsen gyermekük."
-
A házasság, az utódnemzés, a gyereknevelés nem lehet csupán őrült szerelem következménye. Miután egy nő és egy férfi már jól ismeri egymás lelki és fizikai tulajdonságait, még kölcsönös bizalmat, tiszteletet és felelősséget is kell érezniük egymás iránt. Erre épülhet a házasság. Csak így lehet biztonságos a kapcsolatuk, és csak ezek után gondolhatnak utódok létrehozására. Emberi életet létrehozni csakis ilyen feltételek mellett szabad.
Tendzin Gjaco
-
Nem hozhatunk törvényeket vallási alapon, amikor a vallás mindenkinek mást jelent. Marad tehát a tudomány. A reprodukcióról szóló tudományos tények bizony tények. A fogantatás, az fogantatás. Maga dönthet arról, hogy az Istennel való kapcsolatának tükrében ez mit jelent az ön számára... de a törvény az alapvető emberi jogokat képviseli a reprodukció kérdésében is, azaz nem szabadna, hogy többféle értelmezése lehessen.
Jodi Lynn Picoult
-
A házasság nem két test találkozásából születik, hanem élmények, érzések, törekvések, gondolatok közösségéből. Két fél közös emlékképei, egymást összekötő élményei adják a házasság lelkét.
-
A szeretet kér, nem követel. Ha az egyik fél követeléssel fordul a házastársához, kapcsolatuk inkább a szülő-gyermek viszonyhoz lesz hasonló. A kisgyermeknek van szüksége arra, hogy utasítsák, hiszen még nem tud önállóan kiigazodni a világban. A házasságban azonban egyenlő felekként és felnőttként kell részt vennünk. Nem vagyunk tökéletesek, de érett felnőttek és egymás társai vagyunk. Kapcsolatunk akkor válhat meghitté, ha megismerjük egymás vágyait és céljait.
Gary Chapman
-
A házasságnak nem természeti törvény és nem is a sors az alapja; tisztán az elme által megteremtett valami, mely csak akkor lehet tiszta stílusú életforma, ha az öntudat bizonyos fokával jár együtt. (...) Minél fejlettebb az erkölcsi öntudat, annál többet jelent; semmiféle nézet, sem gyakorlati csődötmondás, soha nem tudta aláásni a tekintélyét; és ahol az értelme teljesen megvalósul, ott bebizonyíthatóan a leggazdagabb önfejlődésre segíti azt az embert, akinek hivatása van erre.
Hermann Keyserling
-
Mekkora egy csoda a gyerek! De a házasság, az bizony megsínyli, ha megérkezik a kicsike. Ezért is fontosabb mindennél, hogy idejében megtaláljuk azt az embert, akivel tudjuk, hogy nyugodtan családot alapíthatunk.
Jeffrey Eugenides
-
Egy párkapcsolat nem akkor születik meg, amikor először meglátjuk egymást - és nem akkor megy tönkre, amikor már "kívül" ellehetetlenül. A lélek láthatatlan világában minden előbb történik!
Müller Péter
-
Mintha aludnánk, amíg nem vagyunk szerelmesek. Az ember a föld gyermeke... de mihelyt beleszeret valakibe - istenné válik, és olyan tiszta lesz, akár a teremtés legelső napján.
Lev Tolsztoj
-
Mintha aludnánk, amíg nem vagyunk szerelmesek. Az ember a föld gyermeke... de mihelyt beleszeret valakibe - istenné válik, és olyan tiszta lesz, akár a teremtés legelső napján.
Lev Tolsztoj