Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk őreá.

Paul Géraldy
🔮 Jövőkép 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nehéz a szerelmet meghatározni: annyit mondhatunk róla, hogy a lélekben: hatalomvágy, az értelemben: rokonszenv, a testben pedig: rejtett és kényes vágy annak birtoklására, amit a maga rejtélyességében szeretünk. Francois de La Rochefoucauld
  2. A szerelem az a heves vágy, hogy megosszuk az életünket egy másik emberrel. Olyan emberbe szeretünk bele, akit csodásnak tartunk. Ez az egyén értékeinek legmélyebb elismerése, és hogy őbenne testesül meg az, amit a legtöbbre értékelsz az életben.
  3. A szerelem az a mámorító érzés, hogy csak választottunknak élünk, hogy megosztjuk vele minden örömünket és minden fájdalmunkat, hogy támogatjuk, minden veszélytől megóvjuk s életünket is feláldozzuk érte. A szerelem egyben az az emberfeletti gyönyörûség, hogy tudjuk, hogy az ő szíve is egészen ilyen érzéssel van eltelve, s ő is oltalmaz és ápol bennünket, s hogy jelenlétének fényességében az egész világot átalakulni látjuk.
  4. A szeretet... aktív dolog. Olyasmi, amit csinálni kell. Nem futó érzelem, ami egyik nap nyakig ellepi az embert, a másik nap meg kifakul. Sarah Andrews
  5. A szerelem az, ami miatt a legvégletesebb dolgokat követjük el - ez az az érzés, amely képes valódi magasságba emelni és mélységbe taszítani bennünket, amely képes megváltoztatni minket. Jojo Moyes
  6. A szerelem olyasvalami, ami egy darabig növekszik, azután amikor elér egy bizonyos méretet, onnantól kezdve már csak életben kell tartani valahogy, mint egy növényt, időnként meg kell locsolni, és le kell vagdosni róla az elszáradt leveleket. (...) Ezt a "szerelmet" le lehet fordítani mosolyra, olyan szavakra, mint "szeretlek". Paulo Coelho
  7. A szerelem: az a törekvés, hogy két fél-ember egy egésszé egyesüljön. Nagy Endre
  8. A Szerelem az az erő, amely újraegyesít minket, hogy összesûrítse a különböző életekben, a világ különböző helyein összegyûlt tapasztalatokat. Paulo Coelho
  9. Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani. Christian Bobin
  10. A szerelem olyan mint a mély hit, mindent elhagy magától ragadtatni, és viszont minden szenvedéssel elhagyja magát halmoztatni, de erős marad erőtlenségében is.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat