Ugrás a tartalomra
Szeretem az embereket. Mindenkit. Úgy szeretem őket, mint a bélyeggyûjtő a gyûjteményének darabjait. Számomra minden történet, minden esemény, minden beszélgetésfoszlány: nyersanyag. A szeretetem nem személytelen, mégsem egészen szubjektív. Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem. A saját életét meg nem szemlélheti folyton objektív kíváncsisággal az ember.
Kapcsolódó idézetek
-
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így mûködik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.
Müller Péter
-
Szeretem az embert. Szeretek benne mindent, ami szép, jó és nemes. Ezt egyformán megtalálja minden fajban, minden népben. De sajnos, az ellenkezőjét is.
Karl May
-
Szeretem az embereket, szeretem a családomat, a gyerekeimet, de a bensőmben van egy hely, ahol magányosan élek, és ahonnan te pótolod soha ki nem fogyó forrásaidat.
Pearl Sydenstricker Buck
-
Szeretnél lenni a víz, mely egy hosszú nap után felüdíti fáradt testét, a törölköző, mely minden porcikáját végigsimítja, magadba itatva róla a vizet. Lennél a tükör, amely minden nap láthatja, a cipője, amely pici lábához simul, vagy a rúzs, mely színesíti ajkát. Lennél a telefon, mely hallja hangját, a kanál, amit édes nyelvével megérint. Vagy a toll, mellyel gyönyörû, fenséges nevét leírja, vagy a papír, mely azt hordozza. Lennél. Minden lennél, de egyik sem lehetsz. Mégis, mindegyiknél több lehetsz. Mert te a lelkeddel simogatod, a lelkeddel öleled át, lelkeddel érinted meg, lelkedben hordozod nevét, szívét, a lelkeddel őrzöd. Soha nem múló vággyal.
Csitáry-Hock Tamás
-
Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul.
Ottlik Géza
-
Nincs meghatározott mennyiség az érzelmeimből, amelyet különböző emberek között kellene szétosztanom, akik mind más- és másféleképpen jelentenek nekem valamit. Minden, számomra fontos ember csakis önmaga, és saját helyet foglal el bennem.
Daniel Glattauer
-
Igyekszem elfogadni azt, amim van, és emlékeztetni magam arra, hogy ettől nem vagyok kevésbé méltó a szerelemre, a vonzalomra vagy az intimitásra. Amim van, az az enyém. És mindenkinek van valamije.
-
Leginkább az embereket szeretem megfigyelni. (...) Van valami különleges abban, hogy tanúi lehetünk egy pillanat törtrészének, és megörökíthetjük. Az emberek viszonyulását egymáshoz. Az öröm, a harag, a szomorúság, a boldogság, a csalódottság, a vágy megnyilvánulásait. Mert ugyanezt az érzelmet ugyanebben a formában nem lehet ismét megtapasztalni.
-
Én mégis azt gondolom, hogy szeressük az országot, ahol élünk. Amiből a világunkat vesszük, amiből lettünk. Szeressük kritikával, kétségbeeséssel, felháborodással, szenvedéllyel, javító mániával, szerelmes nekidurálással, de szeressük. Ha mi nem szeretjük, szereti majd más, alakítja majd más, és a végén másé lesz. Mert minden végül azé lesz, aki szereti, aki gondozza, ápolja, látogatja, simogatja, csiszolgatja, kezelgeti, beszélget vele. Aki beleteszi a munkát.
-
Megvan az a balga szokásom, hogy általában szeretem az embereket, hacsak nem túlságosan kellemetlenek. Ami jó van a jellemükben - ha egyáltalában van valami jó -, azt hamarabb meglátom és ennek alapján alkotok képet róluk.
Nathaniel Hawthorne