Szerettem a nyári záport. Ahogy elmosta a port és felfrissítette a levegőt. Gyakran azt képzeltem, megszabadítja a bûntől a világot. De mivel az emberek újra és újra vétkeznek, így sokat kellene esnie az esőnek.

Kapcsolódó idézetek

1. Tudják, mi egy nyári zápor? Először is, a nyári eget szétszakító tiszta szépség, a szívünket eltöltő, tisztelettel vegyes félelem, hogy olyan nevetségesen jelentéktelenek, olyan törékenyek vagyunk a fenséges nagyság kellős közepén, úgy kitölt minket ez a nagyság, megdermeszt, lenyûgöz, elbûvöl a világ pazar bőkezûsége. A zápor és a nyár, a mozdulatlan port elsöpörve, olyan hatással van az emberi lélekre, mint egy végtelen hosszú lélegzet. Vannak nyári záporok, melyek úgy veszik be hozzánk magukat, mint egy új szív, amely egy ritmusban ver a másikkal. Muriel Barbery
2. Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
3. Amennyire élveztem a napsütést, annyira el is bágyasztott, talán túlságosan is. (...) Néha az efféle tompultság az ára annak, hogy megszabaduljon az ember a hordaléktól, vagy ha megszabadulni tőle nem sikerül is, legalább a felszínre kerül, és megtudom, hogy mit cipelek magammal. Olyan ez, mint egy mosás, de a lelket nem vízzel mossuk, hanem könnyekkel, tombolással vagy révülettel, alkattól és alkalomtól függően.
4. Én nagyon szeretek élni, szeretem azt, ahogy kisüt a nap vagy esik az eső, de nagyon sok mindenen túl kellett jutni, hogy ezeket a dolgokat észrevegyem. Azért, hogy látunk, hallunk, hogy levegőt veszünk, ezért mind hálát kell adni az Istennek, hogy ez van. Esztergályos Cecília
5. Ezerszer szeretlek, mint zuhogó záport az eresz, cseppjeid összegyûjtve, lágy folyóvá csendesülve.
6. Búcsúzom jótól s rossztól minden estelen, a port elhagyni remény tölt el s félelem. De reggel újra ez, mivel találkozom: gyötör a jóság és a rosszat átkozom. Alekszandr Blok
7. Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot. Lakatos Levente
8. Még megbocsátni Szeretek, ha nagy bûnök akadnak S másoknak inkább És néha-néha magamnak. És szeretem az embereket Szánva, őszintén: Egy kicsit valamennyi úgy jár, Mint én. Ady Endre
9. Úgy szeretem, hogy azt a legtöbben meg sem értenék. (...) Mint ahogy a Föld szereti a Napot. Õ számomra a fény, ha elveszettnek érzem magam. A melegség, ha fázom, és a nevetés, ha már túl régóta esik az eső. (...) Ez egészen más. Szerelmes vagyok a lelkébe. És ha Isten megáldana, azt szeretném megérinteni.
10. Szeretem az égnek csillagtáborát. Szeretem a Földnek parányi porát. Szeretem az erdőt, a vadvirágot. Szeretem a jót és az Igazságot. Móra László