Ugrás a tartalomra
Szimbólumrendszereit az ember a káosz hatalmas és idegen erőivel szemben építette föl.
Kapcsolódó idézetek
-
A szimbólumok erejét a nép adja.
-
Nem (...) elegendő az, hogy az ember barlangokat keresett a maga számára, vagy erős falakból építette fel házát és városát. Otthonát a mágia, a rituálék, a mítoszok, vallások - szimbólumok és szimbólumrendszerek - segítségével is oltalmaznia kellett egy veszélyekkel teli, idegen világban.
Hankiss Elemér
-
A világ érthetetlen és abszurd. Tele van bizonytalansággal és szorongással. E bizonytalanságérzet és szorongás csökkentésére szolgált mindenkor a gonosz megszemélyesítése. Az emberek azzal, hogy élőlényekbe, személyekbe, gonosz szellemekbe, démonokba, ördögökbe sûrítették be a gonosz kaotikus és ismeretlen erőit, lokalizálták, korlátok közé szorították ezeket az erőket.
Hankiss Elemér
-
Az embernek nem pusztán a természettel, hanem a maga alkotta társadalom problémáival és az önnön lelkében lévő ismeretlen erőkkel is meg kellett küzdenie.
Hankiss Elemér
-
Az embereknek nemcsak a fizikai, hanem a lelki, pszichikai, spirituális túlélésért is küzdeniük kellett, és úgy küzdöttek, hogy körülvették magukat szimbólumokkal, szimbólumrendszerekkel. E szimbolikus védőpajzsok fontosságát nem lehet túlbecsülni.
Hankiss Elemér
-
A félelem és a szorongás kínzó élménye arra készteti az embereket, hogy szimbólumok védőpajzsával, mítoszokkal, hitrendszerekkel és eszmékkel vegyék körül magukat, hogy a zene hangjaival, a szavak értelmével és ha kell, angyalokkal töltsék ki a körülöttük tátongó ûrt. És mindezzel létrehozzák, megteremtsék azt, amit összefoglaló néven civilizációnak vagy kultúrának szoktunk nevezni.
Hankiss Elemér
-
Képzeletük számtalan változatos alakzatából az emberek számtalan fajta istent teremtettek.
Thomas Hobbes
-
Az embert a szimbólumok - elsősorban a szavak - használata röpíti el a múltba, a jövőbe vagy a képzelet birodalmába.
Susan Greenfield
-
Az ember megpróbál egyensúlyt teremteni maga és a világ között. Ebben a folyamatos harcban telik el az élete.
Dunai Tamás
-
Az ember drámai lény. A jót és a rosszat úgy építi össze, mint hegy a köveket. Egyszerre jó és egyszerre rossz, és ezt a konfliktust fantasztikus drámai küzdelemben éli meg.
Pilinszky János