Ugrás a tartalomra
Az embernek nem pusztán a természettel, hanem a maga alkotta társadalom problémáival és az önnön lelkében lévő ismeretlen erőkkel is meg kellett küzdenie.
Kapcsolódó idézetek
-
Eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie.
Gábor Dénes
-
Az ember a természet része, így háborúja a természet ellen szükségképpen háború önmaga ellen.
Rachel Louise Carson
-
Ismereteinek legszélén próbálkozik csak az ember, hogy az elé táruló sok ismeretlennel megbirkózva megismerje a természet titkait.
-
A lehetetlen feladatokkal úgy kellett megbirkózni, hogy az ember fölszabdalta kisebb, "csak" iszonyúan nehéz feladatokra, azokat pedig irtó nehezekre, azokat meg komoly feladatokra, azokat meg...
Terry Pratchett
-
Gyakran nem is az emberekkel, hanem a körülményekkel kell megküzdeni.
Xenophón
-
Az ember tehetetlensége csupán áthelyeződött egy másik szférába. Amit nyert a természettel szemben, elvesztette önmagával szemben: környezetén uralkodik, de maga azoknak a társadalmi eszközöknek a hatalmába került, amelyeknek ezt az uralmát köszönheti.
-
Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elûzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.
-
Az ember természeténél fogva bonyolult lény.
James Fallon
-
Ilyen erős az emberi természet: nem tud élni másként, felelnie kell és választ kell kapnia a kérdésre, melyet élete igazi kérdésének megismert.
Márai Sándor
-
Az ember természetéhez tartozik, hogy félelmetesnek és gyûlöletesnek látja azt, amit nem ismer.
Tullio Avoledo