Szomjan halok a forrás vize mellett; Tûzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz diderget; Hazám földjén is számûzött vagyok.

Kapcsolódó idézetek

1. A Pokol forró hely, ahol megfagytok, hideg hely, ahol elégtek, nedves hely, ahol örök szárazság gyötör, száraz hely, ahol vízbe fúltok. Egy újabb halál vigasza nélkül.
2. Szívemet társi szomja, Emberekhez vonva-vonja, De majd, mint beteg az ágyba, Visszavágyik a magányba. Arany János
3. A tábortûz lángja meg sebzett vadként ûz, halványul a vágy, ha magányomban mellém ülsz. Punnany Massif
4. Fázom s lomhán megülök a kályha mellé bújtan, Hát ma se sikerültél: szent életöröm? Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam, S tenyerem húsát vájja a kinlódó köröm. Tóth Árpád
5. Vérzik az éj, mi jöhet még? Hátam mögött tûz ég, elöl szakadék, Vad gyûlölet, hogy létezek, Ezt a bûnöm soha nem bocsájtják meg.
6. Mint a villám tépte, magányos fenyő, Mint a vizét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér, Otthont, házat, hazát, nyugalmat már többé nem remél. Ismerős Arcok
7. Egyedül vagyok, nem melegít senkinek a szerelme, fázom, akárha a föld alatt élnék, bármit írok is, mind száraz, fásult és komor. Anton Pavlovics Csehov
8. Túl hosszú ideje érzek már csillapíthatatlan szomjat, túl régen gyötör már az éhhalál, mégsem haltam meg. Semmi sem hat rám, se a szél arcomon, se a tenger vize, se a női test lágy melege.
9. Úgy érzem magam, mint egy vadon élő növény, amit behoztak a szobába és idegen földbe ültettek. (...) Mintha el akarnék hervadni.
10. Unatkozók s halálra-untak, Bolondosan furcsák vagyunk, Fájdalmasak és búcsuzók S milyen furcsán nézzük magunkat S milyen furcsán néznek most minket. Csalódás-kő ránk nem zuhant S mégis sujtódottan, szédülten, Sustorgó ázott-fák a tûzben, Panasszal égünk, lángtalan. Ady Endre