Fázom s lomhán megülök a kályha mellé bújtan, Hát ma se sikerültél: szent életöröm? Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam, S tenyerem húsát vájja a kinlódó köröm.

Kapcsolódó idézetek

1. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla
2. Nem ölelek többé, elég volt. Nem ölelt vissza, eldobott (...) S megölellek még egyszer, Élet, Utolsót lendül a karom S úgy fonódik be görcsösen Küllőibe a szent keréknek. Ady Endre
3. Sírok között bolyongva, megcsap Az elmúlás lehellete, Úgy érezem: én se vagyok több, Mint a fa hulló levele! Ha testileg megszûntem élni, Idők vihara elsodor, Anyagom, e csipetnyi por, Benne lehet a falevélben, Nem sejtve: éltem vagy nem éltem. Dura Máté
4. Itt állok, és borzadással Szemlélem hûs boltodat, S kivánkozó sóhajtással Ölelem szent porodat, Hogy még egyszer felolvadnál, Csak egy gyenge reményt adnál Hátra levő éltemnek. Hasztalan! nem jő sirodból Nem jő világos honodból Vigasztalás szivemnek. Kisfaludy Károly
5. Én szenvedek, s pedig miattad, Miólta szívem elragadtad, Édes kegyetlenem! El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe. S így kell talán e gyötrelembe Örökre sínlenem. Csokonai Vitéz Mihály
6. Magamnak ásom a sírom, talán még bele is fekszem, De nem tudok úgy örülni, hogy más közben szenved.
7. A testem nem fog kitartani, hideg és sûrû a levegő, Kezdem elveszíteni az utolsó reményemet is, A kezeim meg vannak kötözve, és nem térhetek haza Az est fényeiben, a te karjaidban akarok meghalni.
8. Ölelj meg engem, Istenem, már föl akarom adni az örök ellenállást, már meg akarok halni. (...) Nem félek a haláltól. Megállok vele szemben. De mikor lesújt rám, Isten, ölelj meg engem. Gyurkovics Tibor
9. Tüzet raktam a szívemben. Keresztbe raktam a fákat. Gyufát gyújtottam, és néztem, ahogy elég benne a bánat. Vagy öröm volt... 30y
10. Fiam, ez öreg, reszkető sorokban én sírok, ki méhemben hordtalak, ki eggyé tettem órát, napot, éjet, hogy etesselek, hogy dajkáljalak; hús a húsomból, vér a véremből, hogy emelhetnél te akkor kezet, ha én zokogom, sikoltom feléd: ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. Várnai Zseni