Talán ezért nem tud sírni, döbbent rá hirtelen, ahogy száraz szemmel a mennyezetet bámulta. Mert mi értelme lett volna sírni, ha úgysincs, aki megvigasztalja? És ami még rosszabb: ha úgysem tudja megvigasztalni magát?

Kapcsolódó idézetek

1. És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
2. Az arcán mintha szégyen futott volna át, ahogy igyekezett eltüntetni a nyomait annak, hogy sírt. Szerintem meg inkább azt kell szégyellni, ha valaki egyáltalán nem tud sírni.
3. Mi haszna neki a csillagokat nézni, ha nem tud velük beszélni? Valami nagy teher úgy nyomja a szívét, valami nagy sebben úgy vérzik a lelke. Tán ha kiönthetné azt a nagy keserûséget, ha elpanaszolhatná, megkönnyebbülne utána. De amilyen nagy a puszta, olyan üres. Jókai Mór
4. Ha valakinek egyszer már volt oka sírni úgy istenigazából, annak az oktalan és ész nélküli pityergéshez már nem maradnak könnyei. Kiapadnak. D. Tóth Kriszta
5. Nem sírtam, hanem a szememből folytak a könnyek. Az, aki látott, persze könnyen azt hihette, hogy sírok. Az, amit csináltam, feltûnően hasonlatos volt a síráshoz: a szememből könnyek folytak. (...) Az ember nem sír ok nélkül. Még ha oka van, akkor is erőt vesz magán. Márai Sándor
6. Fájós szomorúság szorongatta szíve fölött a bordáit. Sírás környékezte, könnyülést, oldódást ígérő sírás. Ez az ember megérdemel engem - súgta magának hangtalanul. (...) Csak amikor megérezte, hogy könnyek szivárognak a szeme sarkából, könnyebbült meg a torkában keseredő boldogságtól. Szilvási Lajos
7. Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.
8. Karját égnek emelve harsogta Isten felé: "Miért éppen velem történik mindez?" Néhány pillanatig szótlanul figyelte a csillagokat, és mivel a magasból nem érkezett válasz, megrántotta a vállát, és azt dünnyögte: "Jó, jó, tudom! Miért ne épp velem történne?!" Marc Lévy
9. Különös módon egyszer sem volt képes sírni. Bármilyen erős is volt a fájdalom, bármennyire is kitöltötte lényét, a könnyek nem jöttek. Sírt sokkal lényegtelenebb dolgok miatt -, de ha Galiáról volt szó, csak ürességet érzett. A könnyek gyülekeztek benne, néha még levegőt venni is nehezére esett, de kirobbanni nem tudtak belőle. Olyan volt, akár a fuldokló, aki azért küzd, hogy a szája ne kerüljön víz alá.
10. Megint a sírás fojtogatta, de gyorsan felült, és próbálta visszatartani a könnyeit. Elege lett a sírásból. Soha többé nem fog sírni miattuk. A könnyek haszontalanok, csak a gyengeséget jelzik, és nem méltó az emlékükhöz. J. R. Ward