Különös módon egyszer sem volt képes sírni. Bármilyen erős is volt a fájdalom, bármennyire is kitöltötte lényét, a könnyek nem jöttek. Sírt sokkal lényegtelenebb dolgok miatt -, de ha Galiáról volt szó, csak ürességet érzett. A könnyek gyülekeztek benne, néha még levegőt venni is nehezére esett, de kirobbanni nem tudtak belőle. Olyan volt, akár a fuldokló, aki azért küzd, hogy a szája ne kerüljön víz alá.

Kapcsolódó idézetek

1. Talán ezért nem tud sírni, döbbent rá hirtelen, ahogy száraz szemmel a mennyezetet bámulta. Mert mi értelme lett volna sírni, ha úgysincs, aki megvigasztalja? És ami még rosszabb: ha úgysem tudja megvigasztalni magát? Cassandra Clare
2. Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.
3. És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
4. Megint csatát vesztett, fuldoklott az elméjét elárasztó emlékek tengerében. Zokogni kezdett. Először csendesen nyüszített, aztán hangosan felsírt, ahogy szíve mélyéből előtört a fájdalom. Hallotta a saját fájdalmát. Minden könnycsepp egy segélykiáltás volt, amelyre most is, mint mindig, hiába várta a választ. Cecelia Ahern
5. Megint a sírás fojtogatta, de gyorsan felült, és próbálta visszatartani a könnyeit. Elege lett a sírásból. Soha többé nem fog sírni miattuk. A könnyek haszontalanok, csak a gyengeséget jelzik, és nem méltó az emlékükhöz. J. R. Ward
6. De nem fájt. Vagy fogalmazzunk úgy, nem fájt eléggé. Inkább csak kiszikkasztotta a vigasztalást. Komor és kietlen volt, hiányzott belőle az, amiért élni érdemes: a tüzek, a cirógatások, a csókok, a viták, a szerelem, a vágy és a vér forró lángja. Anne Rice
7. Egyedül álltam a tömegben, hallottam a saját lélegzésemet és gondolataimat. Hangok szûrődtek be a fülemen keresztül az agyam egyes zugaiba, ahol próbáltak maguknak helyet bérelni, de sehogyan sem sikerült nekik. Ezek a sóhajok, ezek a szavak nem érhetnek el hozzám. Ez nem történhet meg. Ez csak valamilyen rossz álom lehet, én nem állhatok itt. Nem lehetek statiszta egy olyan darabban, amelyet nem is színházban játszanak. Ez gonosz tréfa a sorstól. Egyre csak ömlöttek a könnyek körös-körül mindenhonnan. A fájdalom szaga már olyan erősen beleivódott az érzékszerveimbe, hogy nem tudtam nem érezni. Lassan emésztett el, mint ahogyan bekebelezi a fuldoklót a mérges gáz. Fojtogatott, és nem tehettem ellene semmit. Papp Csilla
8. Rettegett a szenvedéstől. A fájdalom elől menekült el, fájt, hogy nem szereti úgy, ahogy ő, hogy olyan kegyetlen különbség van érzelmeik, nem egyformán szenvedélyes csókjaik közt, gyógyíthatatlan sebből vérző, talán soha meg nem gyógyuló szíve fájdalma elől menekült el. Félt a még kegyetlenebb szenvedéstől, félt, hogy az a szorongás, amelynek előérzetében csak néhány hónapig élt, és csak néhány hétig gyötörte igazán, évekig is eltarthat. Gyenge volt, mint mindig, meghátrált a fájdalom előtt, ahogy egész életében mindig is meghátrált a nagy erőpróbák előtt. Guy de Maupassant
9. Az arcán mintha szégyen futott volna át, ahogy igyekezett eltüntetni a nyomait annak, hogy sírt. Szerintem meg inkább azt kell szégyellni, ha valaki egyáltalán nem tud sírni.
10. Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén. Szabó Magda