Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon Csak miriád virág szelíd sajkája leng: Szivárvány lenn a fûben, szivárvány fenn az ágon, Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva A fájó ősanyag: immár a kínnak vége! S reszketve megnyílik egy lótusz szûzi ajka S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.

Kapcsolódó idézetek

1. Búcsúzom, zöld mezők, boldog ligetek, Hol örömöt lelnek a nyájak, Hol bárányok legelnek, néma csönd remeg, S ragyognak az angyallábak, Osztva láthatatlan áldást, S vigadalmat folyvást, Minden virágra és rügyre, Minden szunnyadó kebelre. William Blake
2. Olyan gyorsan szûnik meg egy élet. Ahogyan a villám levegőt hasító fényözöne születik s meghal, ahogyan az enyhe szellő tovalibben arcunkon, a virágszirmok leszáradnak kelyhükről, és ahogyan a vakító hó mocskos sárrá folyósodik pillanatok alatt. Ezen a földön semmi sem maradandó, semmi sem örök. Még a nap sem adja örökké éltető melegét. A tengerek vize is fáradtan fog elszomjazni. És ha ők meghalnak, a szivárvány is örök nyugovóra tér. Tomán Edina
3. Holdvilág csak boldogságunk; Füst a balsors, mely elszáll; Gyertyaláng egész világunk; Egy fúvallat a halál. Vársz hírt s halhatatlanságot? Illat az, mely tölt virágot, És a rózsát, ha elhúll, Még egy perccel éli túl. Kölcsey Ferenc
4. Azt hiszem, a szívünkben, ha nyílna még virág, boldogabb és szebb lehetne az egész világ. Ha véletlenül találkozunk, egy mosoly legyen a jel, hogy ismeretlen ismerősként búcsúzunk majd el. Halász Judit
5. Mint megannyi szirom, hull a sok pehely, A világ koldulón ásít, míg telik a kehely. Hó-csókkal, hó-bókkal jégálmot kívánón! Hó-csókkal, hó-bókkal jégvágyat imádón! S már elborít mindent a szûzies fátyol, Csillogó csendjével fehéren gyászol. Pálnagy László
6. Szépíteni minek bármit?! Fétissé szelídül benned a múlt - mindaz, mi belőle régen kihullt, újra összeállni látszik.
7. Halál! irgalmas, halvány, csendes angyal! Halk szárnycsapással, óh, keresd fel őt. Érintsed hûvös csendesítő ajkkal A forró, lázas, egykor büszke főt. Szelíd karod a roskadót ölelje. S ha már e földön nyugtát nem lelé: Bilincsét összetörve égő lelke Hadd szálljon áldóbb, szebb világ felé.
8. Úgy fáj a szépség! Így lehet örök, Lebeg fölöttünk, s a tenger fölött. Hajóink szellemvitorlája hull. Egyenlő sorsot ígért rég az Úr. Az ő csatáit vívjuk, míg szabad, Így süllyedünk el csillagunk alatt. Többé nem halljuk, szívünk hogy kiált Szorongva kérve éltet vagy halált. William Butler Yeats
9. A gyertya szépen lángol, Nem fújja már a bántó szél. A viasztest elolvadt, Valahol új életre kél. A Föld már elengedte, Az égen egy csillag ragyog. Edda
10. Kapcsold le hiú szárnyaid. Maradj a földön, s békülj meg vele. Éld életed, ahogy lehet. Ne szidd! Volt tavasza. Lesz ősze és tele. A föld színén néha ragyog a nap, Örülj te is. Sütkérezz, árva rög, Míg egyszer majd a sok hû föld-darab Lágy testvérszóval föléd dübörög. Tóth Árpád