Ugrás a tartalomra
Tanulhatnánk az élet természetes evolúciójától, mert okosabb nálunk, mégpedig azért okosabb, mert mintegy háromezerszer több ideje volt a tanulásra, mint nekünk, a fiatal emberi nemnek, amely alig egymillió évet számlál.
Kapcsolódó idézetek
-
Valójában az a tanulás számít, ami az iskolai évek után következik. Ha nem így lenne, legfeljebb annyit tudnánk, mint bármelyik embertársunk.
-
Egy emberi élet sokkal több tudatos pillanatból áll, mint ahány emberi élethossznyi az univerzum története. A belső idő túláradó bőségével vagyunk megáldva.
Frank Wilczek
-
Földünk a kozmosz azon ritka helyeinek egyike, ahol a gondolat virágozhat. Az ember személyében - aki az evolúció közel hárommilliárd éves folyamatának produktuma - az evolúciós folyamat végül saját tudatára és lehetőségeire ébredt. Akár tetszik neki, akár nem, felelős bolygónk evolúciójának egész további folyamatáért.
Julian Sorell Huxley
-
A ma embere semmivel sem okosabb a több ezer, talán több százezer évvel ezelőtt élt generációk egyedeinél. De kultúránk képes létrehozni azokat a dolgokat, amelyeket akár száz évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk.
-
Valószínûleg sokkal eszesebbek és intelligensebbek vagyunk! Csak egy kis eltökéltségre volna szükség.
Agatha Christie
-
Nem tudom, hány százezer éve élnek a földön emberek! De kétségtelen, hogy az az idő, amit vadan és civilizáció nélkül éltek, sokkal hosszabb, mint a civilizált életforma. A kultúra, civilizáció: még csak vékony réteg fölöttünk, halvány máz, egy erősebb rezdülésre lehull, előtörnek az ösztönök. Végeredményben az az ösztönélet az igazi, a természetes, a többi csak magunkra erőszakolt dolog.
Bethlen Margit
-
Hála Istennek, előbb sok emlékezetes évet élünk át, mielőtt megtanulunk okoskodni.
William John Locke
-
Az evolúció okosabb nálad.
Francis Crick
-
Van úgy, hogy az élettől többet tanulsz, mintha az életet tanulod.
Ruta Sepetys
-
Több millió éves evolúció alakított minket úgy, hogy egy közösség tagjaként éljünk és gondolkozzunk. S csupán 2 évszázad alatt elidegenedett egyénekké váltunk! Semmi sem bizonyítja jobban a kultúra elképesztő erejét.
Yuval Noah Harari