Ugrás a tartalomra
Teljesen mindegy, hogy véletlennek indult, vagy balszerencsének, vagy sorsnak. A különbség a minden és a semmi között mindig azon múlik, hogy ha ez lett volna, ha az lett volna.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életben minden a véletleneken múlik. És az, hogy élünk, az is csak véletlen.
-
Ilyen dolgokon fordul meg egy ember élete. Közbejön egy merőben abszurd, millió az egyhez véletlen, jelentéktelen mellékkörülmény - és megváltoztatja az ember életét. (...) Kétlem, hogy az életben bármi is igazán jelentéktelen volna. Minden, ami az emberrel történik, szervesen azonos azzal, akivel történik.
Aldous Huxley
-
Nincsenek véletlenek. Amikor azt hittem, hogy ami éppen történt, csak a véletlen mûve, nem tévedtem. Nem én. Csak annyiban, hogy a véletlen nem azt jelenti, mint a köznapi beszédben. Azaz valami előre nem látható, ki nem számítható, egyedi dolgot. A véletlenek sorsszerûen, sőt, szükségszerûen következnek be.
Légrádi Gergely
-
Nincs semmiféle sors. Csak véletlen események vannak, amelyek megtörténnek velünk, mi pedig csak később fejtjük meg az értelmüket.
Dmitry Glukhovsky
-
Különös már az is, ahogy egyszer csak látszólag véletlenül hat rád valami, hogy kiderüljön, életed legfontosabb esélye, tehetséged történetének fordulópontja ez, amely nélkül száz évig élhetnél, nem végeznél semmit! Érted te ezt, mennyire nem véletlen semmi: sok minden után, tapasztalatok és szabad következtetések birtokában találkozik az ember valamivel, ami halomra dönti az összes eddig célnak látott, elfogadott izét! Kész! Fuccs! És ez a valami olyasmi, ami megvolt ugyan közben, végig azalatt is, amíg ő nevetségesen előkelősködve tipegett valami kitaposott cipőben, a kitaposott utakon. Ahelyett, hogy szárnyalt volna!
Lászlóffy Aladár
-
Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges.
Márai Sándor
-
Újrakezdés nincsen. Ez itt a lényeg. Minden egyes lépése az embernek végérvényes. Nem lehet visszacsinálni. Soha semmit. (...) Te, amikor reggel felébredsz, azt hiszed, hogy ami tegnap volt, az már nem számít. Pedig az a helyzet, hogy csak az számít. Mert más nincs is. Ebből áll az élet. Ezekből a napokból. Nincs más, csak a napok, ahogy telnek.
Cormac McCarthy
-
Észrevetted már, hogy mennyi minden - akár minden - a véletlenen múlik? Lehet, hogy ez szörnyen kellemetlen gondolat, az eseményekben ritkán van akár csak szemernyi értelem is, és az életünk ez esetben nem más, mint céltalan bolyongás: ez az élet, amely néha mintha szétszóródna minden irányba, aztán hirtelen egy mondat közepén ér véget.
Jón Kalman Stefánsson
-
Véletlen. Minden a véletlenen múlik. Ezt természetesen egyetlen tudós sem vallaná be, de a nagy találmányok többsége úgy jött létre, hogy a felfedező valami egészen más problémát kívánt megoldani.
Julia Quinn
-
Amíg valami meg nem történik, mindig van remény, hogy történhet máshogy is. De aztán megtörténik, és már mindössze emlék az egész.
Sara Collins