Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyakran támad az az érzésem, hogy az ablakon keresztül éppen úgy ránk ömölhet kintről a sötétség is, mint a fény.
2. Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben. Rabindranath Tagore
3. Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam. Tadeusz Konwicki
4. Tavasz és nyár, ősz és tél és tavasz úszik egymás után, úszik az ablakom előtt! Éveken át feküdtem és néztem, ahogy elúsznak és számoltam az éveket, a szívem néha összecsomózta a rettegés, hogy örökké fogok élni! Edgar Lee Masters
5. Nem úgy váltunk el, mint a múltkor. A lány ott állt a kapuban, az utcalámpa fénye beragyogta az arcát. Gyönyörû volt. (...) Furcsa érzés kerített hatalmába. Nem olyan, mint máskor, amikor az ember majd megőrül egy lányért, ha este el kell válnia tőle. Inkább gyönyörûséget éreztem. Gyöngédséget és kimondhatatlan vágyat. Erich Maria Remarque
6. Néha a fényt keresve meg kell érintenünk a sötétséget.
7. A gyász úgy feszíti belülről az embert, mint a felgyülemlett víztömeg a gátat: elemi, drámai erővel akar kitörni.
8. Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tûz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyûlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.
9. Szeretném egyszer látni kívülről, föntről, hogy miféle settenkedő módban, milyen kacskaringós utakon érkezik el hozzám az a pillanat, amikor - sokszor mélyen fájdalmas élményként, de mégis visszavonhatatlanul - lemondok valamiről, feladok valamit, talán legpontosabban úgy mondhatom, hogy elveszítek valamit.
10. Csak mentem-mentem, azt sem tudtam, merre, azt sem tudtam, hová. A szívemen, mint valami szorító kígyó, vonaglott a fájdalom. Gárdonyi Géza