Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. (...) És akkor ragyogó fény hatol a szívedbe, felolvasztja azt, ami megfagyott benne.

Kapcsolódó idézetek

1. A sötét lélek-felhők felett is ott ragyog egy Nap, a Szíved, amely képes rá, hogy a lélek viharfelhőit felszaggassa, képes arra, hogy ismét ragyogjon arra, akit szeretsz. Csitáry-Hock Tamás
2. Hidd el, idővel enyhül a fájdalom. A sajgó fájdalom, ami kiszakítja a szívedet, idővel átalakul valami csodás érzéssé. (...) Haraggá. Emésztő, lángoló dühvé, ami olyan dolgok megtételére tesz képessé, amiket magad sem hinnél.
3. Nem számít, ha rossz a napod, Gyógyító erejû lesz mosolyod. Koszorúként öleli körbe ajkad, S így arcod többé meg nem fagyhat.
4. Az ágon hó pihen, csillog a fénye. Házakból szólni kezd halkan egy ének. Béke és csend honol, lelkedben érzed. Tárd ki szíved jól! Át kell, hogy érezd!
5. Te, ki már az emlékeken túl létezel, Érd el vágyaid határait! Testesíts meg! Lobbanj fel lángként és alkoss nagy árnyakat, melynek részévé válhatok. Rainer Maria Rilke
6. A szeretet megöli a félelmet, elûzi, ellehetetleníti, esélyt sem ad neki, hogy éljen. Az igazi szeretet csodákra képes (...): elindít valamit, ami aztán nem áll meg. Képtelenség lenne megállnia. Terjedni kezd, és bizony gyilkol: bizalmatlanságot, kételyt, félelmet, fájdalmakat. Hegeket gyógyít be, mert egyetlen mosoly, egy ölelés, egy őszinte tekintet erre képes. Elfeledtetni mindent, ami történt. Mindent, ami fájt. Oravecz Nóra
7. A szeretet feloldja az én-határokat. Ahhoz, hogy szeresselek, át kell, hogy éljelek. Ahhoz, hogy átéljelek, beléd kell bújnom. Ahhoz, hogy beléd bújjak, föl kell oldódnom. Énemet föl kell áldoznom, hogy ne én legyek, hanem mi legyünk, ezentúl. Müller Péter
8. Meddig bírod majd, a viharban most el ne tévedj, Van kiút, a bezárt szív, míg nyughatatlan, Álmodj úgy, most fedezd fel, mi a lelked mélyén Lángra gyújt, Csak fogadd el, és élj pont úgy.
9. Végleg enyész a sötétség, szívek lángja belobban, új kor hív, s a remény csillan a fény aranyán. Ara Rauch
10. Nem attól félünk, hogy nem illeszkedünk be. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az, és nem a sötétség, ami megrémít. (...) Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek, és nemcsak keveseknek, de mindenkinek. És ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul másoknak is megadjuk a jogot ugyanerre, ahogy lerázzuk a saját félelmünket. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat.