Úgy eltûntél most megperzselt nyaramból, mint bomlott nyáj, mely százfelé barangol. Dalol a pásztor s törli könnyeit... Folyton tudlak, így vádollak s szeretlek, a rímeim ölelőn karbavettek, és számon tartom hûtlen perceid.

Kapcsolódó idézetek

1. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
2. Mint engem csalt, csalják meg úgy, Mint elhagyott, hagyják el úgy, Undor és vágy rágjon szívén, Szenvedje át mind, amit én. Tóth Kálmán
3. Elmentél, megöltél: végleg. Száz ballada hörög, céltalan. Mind, mind hiányodra emlékeztet; hogy a nap sötét, az éj éget, és hogy nincs többé, ki megcáfolja ezt. Sohonyai Attila
4. Bús az élet, de balga, aki gyászol; Bozótok közt, csendes és árva pásztor, Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem. Oly jó hinni, hinni: túl sötét tereken Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol; Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem! Tóth Árpád
5. Gondold azt, hogy a szívem sokszor nagyon, túláradón dobog s úgy járok a rózsák között, mint egy tavalyról maradt nyugtalan, kimozdult, megbolondult rózsa. Milyen jó volna téged olykor látnom. (...) Szeretlek, Rosszam, Tétovám, Semmim. Kérlek, ne vedd ezt túlságosan komolyan. Csak annyi igaz, hogy szeretlek. Ady Endre
6. Szeretlek én, mint harmat azt a kelyhet, Mit hûvös-vizû rét hajadba rejtett, Szeretlek én, mint fészkét a madár, S elfáradt lelkem hozzád visszajár.
7. Sok bánat ért, de mindent elviseltem, Melletted élve, téged fogva át, Mint a madár, mely párjához simúlva Könnyebben tûri erdők viharát. (...) Ha lelkem csügged és elszállni vágyik E földről, hol nem szívesen marad; Szerelmed az, mely vissza-vissza térit, Mint tavasz a vándor-madarat. Ábrányi Emil (ifj.)
8. Kedves vagy így, Anyám, hogy most fölém borul hajadból mind a hófehér, és úgy dajkálsz szemed sötét ölén, hogy megszeret az ég és fölcserél; s így szinte jó, ha széthullok én, mint fény a felkavart patak vizén.
9. Csókkal borítván lábaid nyomát, Csak így imádlak szótlanul tovább, Körülfog titkolt szerelmem remegve, Mint a liliomot a gyászos este. Farkas Imre
10. Nem tudok úgy beléd bújni, hogy ne hiányozzál még. Nem tudlak olyan szorosan magamhoz húzni, hogy ne hiányozzál még. Vágyódom rád, s néha azzal áltatom magam, hogy mint egy madárkát elfogtalak, a markomba szorítalak, végre az enyém vagy, de közben azért ott lappang bennem az aggodalom: elszállsz. Müller Péter