Ugrás a tartalomra
Úgy élünk, hogy minden egyes levegővétellel magunkba szívjuk a halált, mint valami finom port. Egészen addig úgy gondoltam a halálra, mint az életről teljesen leválasztott, különálló dologra. Úgy hittem, bár a halál mindenképpen elér minket egyszer, de addig semmi közünk hozzá. Így tûnt számomra a legegyszerûbbnek és leglogikusabbnak. Az élet ezen az oldalon, a halál a túloldalon van. Én itt vagyok, és nem ott. Az az éjszaka, amelyen Kizuki meghalt, választóvonal lett számomra. Már nem tudtam ilyen egyszerûen gondolni életre és halálra. Rádöbbentem, hogy a halál nem az élet ellentétes formája. A halál eredendően bennem van, és bárhogy is erőlködöm, ezt a tényt többé nem fedhetem el. Mert amikor azon a májusi délutánon a halál elragadta Kizukit, engem is magával ragadott.
Kapcsolódó idézetek
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Úgy éljük az életet, mintha örökké tartana, mintha a halál valami olyasmi lenne, ami csak másokkal történik meg. Számunkra a halál csak egy elvont fogalom. Az emberek egész életükben olyanok, mint az alvajárók, azzal foglalkoznak, ami nem fontos, pénzt akarnak és hírnevet, irigyelnek másokat, és olyan dolgokért ügyeskednek, amikért nem érdemes. Értelmetlen életet élnek, és megfeledkeznek a lényegről. Csakhogy a halál nem elvont fogalom. Az az igazság, hogy ott áll a következő sarkon. Aztán egy napon, amikor az ember szokása szerint éppen alvajáróként sétálgat az utcán, egyszer csak jön egy orvos, és azt mondja: meg fogsz halni. És ekkor az álom hirtelen elviselhetetlenné válik, s akkor fölébredünk.
Jose Rodrigues dos Santos
-
Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.
Albert Schweitzer
-
Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat.
Pilinszky János
-
Régebben azt gondoltam, a sötétség és a halál feltehetőleg egy és ugyanaz. Azt gondoltam, a halál a fény hiánya. Hogy a halál nem más, mint árnyékvilág, ahol az emberek ugyanúgy vesznek, eladnak és szeretnek, mint általában, csak éppen kevesebb meggyőződéssel. Az éjszaka időlegesebbnek tûnik, mint a nappal, főleg a szerelmesek számára, és valahogy bizonytalanabbnak is. Ebben az értelemben jól összegzi életünket, ami szintén időleges és bizonytalan. Nappal erről megfeledkezünk. Nappal megállás nélkül, rendíthetetlenül megyünk. Ez a bizonytalanságok városa, ahol az utcák és az arcok egyformának tûnnek, de nem azok. A halál lesz majd ilyen. Állandóan felismerünk majd arcokat, amiket soha azelőtt nem láttunk. De a sötétség és a halál nem egy és ugyanaz. Az egyik időleges, a másik nem.
Jeanette Winterson
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
Amikor a halál elragadja az embert, mindig az élet végének emez oldaláról ragadja el. Hátulról tör rá a halál, s itt éri utol még életében.
William Faulkner
-
Vannak közönséges, hétköznapi periódusok az ember életében, és vannak különleges, nagy pillanatok, amikor magától értetődően az emberi lét mélyebb dimenzióiban gondolkodunk, életről és halálról. Mert ebben az állapotban nem is tudunk másképp. Meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyerekünk születik. (...) Ha akarjuk, ha nem, az ilyen pillanat valósággal "odalök" a lét forrásaihoz. Oda, ahol fájdalom és gyönyör, születés és halál összeér. Nem tehetünk mást, elnémulunk, és látjuk, amit látunk.
-
Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító.
Ambrus Zoltán
-
A halált az emberek, akik még nem ismerik, összetévesztik a meghalással, s ezért félnek tőle; mintha valaki a szülést, ami vér és sikoly, összetévesztené az élettel! A halál egészen más. Úgy meg tud tölteni egy embert, mint a kegyelem, vagy mint a mustárgáz a tüdőt: minden pórusunk megtelik vele. A halál teljes. Az emberi életben nagyon kevés dolog van, ami olyan teljes lenne, mint a halál.
Márai Sándor