Úgy érezte, a szíve kiröppen a mellkasából. Olyan volt, mintha papírból vágták volna ki, lassan forgott, majd ellibegett a mesés világba, ahol az álomszép, csodás jövő várt rá.

Kapcsolódó idézetek

1. Érezte, ahogy a szíve hevesen dobogott mellkasában. Milyen furcsa, a halál árnyékában sokkal keményebben pumpálta a vért, mintha mindenáron életben akarná őt tartani. (...) Talán tudta, hogy milyen kevés ideje van hátra, és teljesíteni akart egy egész életnyi dobbanást a maradék fél órában. Joanne Kathleen Rowling
2. Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik. Paulo Coelho
3. De a furcsa, megszállott vágyakozás már nem lángolt a lelkében: azt végleg kioltotta a félelem és veszteség fájdalma. Úgy érezte magát, mint akit pofonnal ébresztettek fel álmából. Joanne Kathleen Rowling
4. Mellkasa összeszorult, mintha túl sok minden lett volna odabent, mintha valami gyökeret akart volna verni, és növekedni odabent. Talán ilyen érzés a szerelem.
5. Én… szinte megrészegültem, úgy elszálltam, mint egy papírsárkány, az eufória késélén egyensúlyoztam, belső hullámaim tetején hintáztam, amelyek olyannak tûntek, amilyennek az érzelmeket mindig is képzeltem. Jeff Lindsay
6. Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserûség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörû világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. Mika Waltari
7. Megszûnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltûnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem. A. O. Esther
8. Nem emlékszem, hogy mikor változott meg minden, csak éreztem, hogy megtörtént. Egy nap még legyőzhetetlen voltam, érinthetetlen, a következőben a szívem mintha a mellkasomon kívül vert volna, kitéve minden veszélynek.
9. Mintha egy óriási lyukat ütöttek volna a mellkasomon, azon át kirángattak belőlem valamennyi létfontosságú szervemet, én meg itt maradtam a soha be nem hegedő, tátongó sebbel, amelynek pereme még mindig lüktet és vérzik, akármennyi idő telt is el azóta. Az eszemmel tudtam, hogy a tüdőmnek valószínûleg semmi baja, de azért zihálva kapkodtam levegő után, forgott velem a világ. (...) És mégis, úgy tûnt, túl tudom élni ezt is. Stephenie Meyer
10. Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon. Wass Albert