De a furcsa, megszállott vágyakozás már nem lángolt a lelkében: azt végleg kioltotta a félelem és veszteség fájdalma. Úgy érezte magát, mint akit pofonnal ébresztettek fel álmából.

Kapcsolódó idézetek

1. Üresség. Határtalan üresség telepedett a lelkére. Már nem álmodott. Nem volt miért álmodnia. Gaál Viktor
2. Lelke kizárt magából minden korábbi érzést: eltûnt a várakozás, az izgalom, a büszkeség, a barátokkal való összetartozás öröme. Két új érzelem tolakodott be a helyükre: a megalázottság és a rettegés. Lois Lowry
3. Úgy érezte, mintha szenvedélye csontos ujja megkopogtatta volna a vállát, majd nagyot taszított volna rajta, hogy induljon el előre. Nem tudott harcolni a hívás ellen. S ami még ennél is rosszabb volt, nem is akart. J. R. Ward
4. Első érzése valami végtelen ámulat volt. Reményének e szertefoszlása valósággal összezúzta. Elveszettnek érezte magát, mint az örvény mélyére hullt ember, aki tudja, hogy nem segít rajt senki, és hogy meg kell halnia. Gustave Flaubert
5. Úgy emlékezett rá, mint ébredéskor az álmaira szokott az ember, mint valami visszahozhatatlanra, amely minden lélegzetvétellel egyre jobban távolodik. Clive Barker
6. A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott. Paulo Coelho
7. De nem fájt. Vagy fogalmazzunk úgy, nem fájt eléggé. Inkább csak kiszikkasztotta a vigasztalást. Komor és kietlen volt, hiányzott belőle az, amiért élni érdemes: a tüzek, a cirógatások, a csókok, a viták, a szerelem, a vágy és a vér forró lángja. Anne Rice
8. Csak magára gondolt, mintegy beletemetkezve porrá omlott álmaiba, elcsüggedve, betegen s feneketlen bánattal tele; és hirtelen meggyûlölve ezt a mesterséges légkört, amelyben annyit szenvedett, friss rétekre áhítozott, áldott falusi nyugalomra, békességes életre a szülőház árnyékában egyszerû, jó szívekkel. Gustave Flaubert
9. A legyőzhetetlen álmosság mélyéről, mely lassan erőt vett rajta, újra feltámadt benne az élet szeretete, a boldogság vágya, az utolsó ábránd, hogy még ő is boldog lehet. Émile Zola
10. Lelke mélyén azonban úgy érezte, mintha az ûrben zuhanna, szárnyak nélkül, és csak a félelem venné körül.