Ugrás a tartalomra
Úgy éreztem, kell hogy legyenek céljaim, álmaim, s küzdjek is értük. De nem vagyunk istenek, nincs hatalmunk, hogy a jövőt megváltoztassuk. A nekünk rendelt út pedig megtanít minket az alázatra, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk tanulni.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor elindulunk az úton, mindig van egy többé-kevésbé határozott célunk, amit általában el akarunk érni. (...) Megtanulni egy dolgot azt jelenti, hogy kapcsolatba lépünk egy olyan világgal, amiről a leghalványabb fogalmunk sincs. A tanuláshoz alázatosnak kell lenni.
Paulo Coelho
-
Az élet kemény, egyszer fent vagyunk, másszor lent, és senki sem jött úgy erre a világra, hogy útmutatót nyomtak volna a kezébe, amelyben benne állt, hogyan kell mindent jól csinálni. Azt azonban megtanultam, hogy van erőnk megállni, megkerülni a megszokott mintáinkat, és jobb döntéseket hozni. Megvan a hatalmunk, hogy minden egyes pillanatban eldöntsük, kik és milyenek akarunk lenni.
Jill Bolte Taylor
-
Meg kell tanulni vállalni a feladatot, szembenézni a veszedelmekkel és megtalálni azt az apró bölcsességet, azt az okot, amiért ez az egész történt velünk. Hiszem, hogy ez a boldogság útja.
Robert Lawson
-
Azért vagyunk a világon, hogy tanuljunk. Isten azt akarja, hogy részünk legyen abban, amit az élet meg akar tanítani nekünk. Aztán fogjuk mindazt, amit megtudtunk, és ez lesz a mi adományunk Isten és az emberiség számára. Ahhoz azonban élnünk kell, hogy tanulhassunk. És néha küzdenünk kell azért, hogy élhessünk.
Amy Harmon
-
Nem, mi nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk. Látogatnunk kell az alázat, az önmegtagadás iskoláját.
Széchenyi István
-
Az élet célja nem az, hogy azt tegyük, amit akarunk. Azt tesszük, amit meg kell tenni. Ezt parancsolja a sors.
Christopher Paolini
-
Azért lettünk, hogy alkossunk, szeressünk, nyerjünk, azért lettünk hát, hogy békében éljünk. Ám a háború megtanít rá, hogy mindent elveszítsünk, s hogy azok legyünk, akik nem voltunk.
Albert Camus
-
Ne engedjük, hogy félelmeink, vagy mások elvárásai végzetünk útjába álljanak. A végzetünket nem változtathatjuk meg, viszont próbára tehetjük.
-
Nekem azt tanították, hogy a haladás útja se nem gyors, se nem könnyû.
Marie Curie
-
A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csak lehetőségek, melyek által fejlődni tudunk.