Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Úgy gondoltam: bizonyára mindenkivel előfordul, legalább egyszer naponta, hogy úgy érzi, élete a szorongásnak valami kimondhatatlan és képtelen pontjába szûkül be. Csak hát ennek tudata rájuk sem tesz semmi látható hatást. Utána elmennek otthonról, mint jómagam, járnak-kelnek, és játsszák őszintén őszintétlen szerepüket. Ez a gondolat csak megerősített abban a meggyőződésben, hogy az emberek, kivétel nélkül, méltóak a szánalomra, ha másért nem, már csak azért is, mert élnek.

Alberto Moravia
🌱 Bölcsesség ⚔️ Háború
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Gyakran képzelem azt, hogy az emberek mind az életemre törnek. Emiatt a mindennapjaimat sikerül egyfajta túlélésért vívott harcként megélnem. Nincs olyan ember, aki kijelenthetné, hogy létezik olyan hely vagy időpillanat, amelyben semmilyen veszély nem leselkedik rá. Csakhogy az emberek hajlamosak erről megfeledkezni. A legtöbben automatikusan azt feltételezik, hogy a következő napon is még életben lesznek. De én nem bírok így élni. Kanehara Hitomi
  2. Nyilvánvalóan minden embernek szüksége van arra, hogy időnként kiszálljon a hétköznapokból és tegyen egy-egy felelőtlen lépést, kötelességek nélkül; a gondtalanság enyhíthet a kimerültségen, helyreigazíthatja az élet pontatlan iránytûjét: aki soha nem lép oldalra, lassanként süketté válik a belső hang iránt. Jón Kalman Stefánsson
  3. Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hûvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
  4. Nincsen olyan ember, akinek az életében egyszer ne köszönne be az a pillanat, amikor mélységesen szégyelli, hogy él. Az élet szégyen, mert minden pillanata botrányos. Darvasi László
  5. Egyszerűen csak élni. Annak örülni, hogy már vagyok valami, és ez csak úgy magától létezett. Nem tudni, mikor, egyszer csak megszűnt ez az állapot. Úgy hozta az élet, hogy nem lett belőlem valaki. Ez nincs így rendjén. Az ember talán nem azért születik, hogy éljen? De azért, nem? De ahogy egyre tovább élek, mégis elveszítem a belső tartalmat, és úgy látszik, kiüresedett emberré válok. És ahogy egyre tovább élek, egyre üresebb és értéktelenebb emberré leszek? Itt valami nem stimmel. Hol tud ez a folyamat irányt váltani? Murakami Haruki
  6. A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit. Meg Mason
  7. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
  8. Ha a félelem, az igazi félelem egyszer beette magát az ember testébe, nem múlik el soha (...): a szorongás mindig ott lappang, pedig nincs rá semmi ok. Mintha már nem tudna úgy lemenni egy lépcsőn, hogy azt ne érezze, hiányzik egy lépcsőfok.
  9. Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
  10. Amit mondok és gondolok, szinte mindig tele van ellentmondásokkal. De gondolom, a legtöbb ember ugyanígy van ezzel. Ez persze nem azt jelenti, hogy teszek az egészre, és úgy élem az életemet, hogy közben azt gondolom: "Kit izgatnak az ellentmondások?". Pont azért rágódom magamban ennyit és pont azért élek olyan gyötrelmes életet, ami csupán alig különbözik a haláltól, mert a folytonos ellentmondások miatt elégedetlenséget és bizonytalanságot érzek. Kanehara Hitomi
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat